Megőrzött aktivitás.

Takishima Mika, azaz Takimika komolyan gondolja azt, hogy a kor csak egy szám. Nem pusztán hangoztatja, hogy fiatalnak érzi magát, de nap mint nap tesz is azért, hogy testben és lélekben is friss maradjon.

Az örökifjú hölgy januárban a 90. életévét is betöltötte, amit nehéz elhinni. Talán még sok huszonévesnél is aktívabb és fittebb. Ő Japán legidősebb fitneszoktatója, egyfajta hírességgé vált a szigetországban. Letörölhetetlen mosolya, pozitív hozzáállása és kitűnő fizikai formája mindenkit lenyűgöz.

Takimika már a 60-as éveiben járt, amikor a férje által tett megjegyzés elindította az úton. Addig a nő magának sem akarta bevallani, hogy felszaladtak rá a kilók. A háztartásbeli asszony sosem akart az edzőterembe lemenni, de a férje súlyára tett megjegyzése végül odairányította. Noha a felesleges 15 kg-tól 5 éven belül megszabadult, az edzésekkel akkor már nem is akart leállni.

Csupán azért kezdett bele a tornázásba, mert fogyni akart. Először kerekebb hátsóra vágyott, majd szélesebb vállakra és keskenyebb derékra. Aztán egyszer csak azon kapta magát, hogy aerobikórákat tart.

Hihetetlenül hangzik, de, Takimika csak 87 évesen lett fitneszoktató, amire az edzője ösztönözte.

A kilencvenes hölgy mindig könnyű ebédet fogyaszt, mert ha túleszi magát, elálmosodik. Ebéd után intenzív edzés vár rá. Este kiadós vacsora és egy pohár bor zárja a napot. Az ágyba kerülésig a saját gyakorlatsorát végzi, a számítógépes ismereteit fejleszti vagy angolul tanul. Általában 11-kor fekszik és hajnali 3-kor kel, csupán 4 óra alvásra van szüksége. Ezután egy 4 km-es sétára indul, majd 3 km-t kocog és 1 km-t gyalogol hátrafelé. A kiadós reggelit követően elvégzi a házimunkát és nem marad el a nyújtás sem.