A Sir nem pihen.

1926. május 8-án született Londonban. Az angol természettudós, dokumentumfilmes, az ismeretterjesztő televízióműsorok egyik úttörője. A Cambridge-i Egyetemet, majd a London School of Economics-ot elvégezve, 1957 -ben kezdett természetfilmeket, sorozatokat készíteni a BBC számára. Filmjeinek fő témája a Föld, az élet, a természet bemutatása, a legismertebb a kilencrészes Élet-sorozat, mely átfogó képet mutat be a földi élővilágról. A BBC programigazgatója is volt az 1960-as és 1970-es években.

A természettudományok széles körű ismertetésében végzett nagy formátumú munkásságának elismeréseképpen egy 1998-ban felfedezett hangyászsün fajt róla neveztek el, ez az Attenborough-hangyászsün (Zaglossus attenboroughi).

A hátizsákos világjáró hihetetlen kalandjait és közvetlen, történetmesélő stílusát a magyar nézők is jól ismerik, szeretik. Attenborough fáradhatatlanul kalandozott, az édenkerttől kezdve az Antarktisz jegéig, mindenhol megfordult és mesélt.

II. Erzsébet 1985-ben ütötte lovaggá, 2005. június 10-én pedig megkapta az Order of Merit kitüntetést is, amelyet szintén a brit királynő adományoz azoknak, akik kiemelkedő tetteket hajtottak végre a művészetek vagy a tudományok területén.

David Attenborough más híres természetvédőkkel (pl. Jane Goodall) együtt védnöke az angliai Population Matters (A népesedés nagyon is számít) szervezetnek. Attenborough fáradhatatlanul dolgozik az élővilág sokszínűségének megőrzésén, legutóbb nagy port kavart lényegre törő, szókimondó előadásával, amiben arról beszélt, hogy az utolsó percben vagyunk, ha meg akarjuk menteni a Föld élővilágát.