Nem késő elkezdeni.

Egy új tanulmány (amit a kanadai Calgary-i Egyetem kutatói publikáltak) szerint az aerobik javítja a gondolkodást, a memóriát még akkor is, ha valaki régóta nem érzett késztetést arra, hogy felálljon a kanapéról. Ez a fajta mozgás ugyanis serkenti a vérkeringést, több vért juttat az agyba, és lassítja a normális öregedés hatásait.

Ahogy idősödünk, romlanak a szellemi-fizikai mutatóink, ez az öregedés természetes velejárója. Azonban még akkor is, ha későn kezdünk el mozogni profitálhatunk belőle, a tornázás például számos előnnyel jár nem csak a testünk, de a szellemünk részére is.

Az aerobikozás során vér jut a testünk minden részébe, így az agyba is. Főként olyan területek vérellátása javul, amelyek a verbális folyékonyságért és a végrehajtó funkciókért felelősek. Ez különösen az Alzheimer-kórral vagy más demenciákkal, idegi problémákkal küzdők esetében lehet kulcsfontosságú.

A tanulmány során 206 felnőttet vizsgáltak, az átlagéletkoruk 66 év volt, és senkinek sem szerepelt memória- vagy szívprobléma a kórelőzményeiben. A résztvevők 6 hónapon keresztül egy irányított programban vettek részt, heti 3 alkalommal. Ahogy haladtak előre, a napi mozgásadagjuk az átlagos 20 percről legalább 40 percre nőtt. Ezenfelül saját maguknak is mozogniuk kellett felügyelet nélkül, heti egy alkalommal.

A program végén a résztvevők 5,7%-os javulásról számoltak be a tesztekben a végrehajtó funkciókat illetően, ami magában foglalta az olyan szellemi képességeket, mint a fókuszálás, tervezés, instrukciók felidézése és egyszerre több feladat végzése. A verbális folyékonyságban, azaz abban, hogy egy személy milyen gyorsan tud egy információra reagálni, 2,4%-os javulás mutatkozott.

A verbális változás annyira szembetűnő, hogy akár 5 évvel fiatalabbakra jellemző értéket is elérhetnek.

Általánosságban az agyba jutó vér áramlása 2,8%-kal fokozódott. A tanulmány bebizonyította, hogy már 6 havi rendszeres, erőteljes tornázás fokozottan juttatja a vért az agynak azon területeire, amelyek a jobb verbális készségekért, a memóriáért és a mentális fittségért felelnek.