Sose halunk meg igazán.
Indonéziában, Dél-Celebesz festői hegyei között él egy etnikai csoport, a toradzsák. A nép nagy része a Tana Torja-nak nevezett régióban él, Celebesz középpontjában.
Ezek az egyszerű emberek animisták, vagyis úgy vélik, hogy minden nem emberi lény, az állatok, a növények, a tárgyak és a jelenségek is szellemi lényeggel rendelkeznek. Temetkezési szokásaik rendkívül összetettek.
A toradzsa temetési szertartások fontos társadalmi események és alkalmak az egész család számára, valamint a falubelieknek a közösségi eseményeken való részvételre, a kapcsolatok megújítására, a hiedelmek megerősítésére és az ősi tradíciók felelevenítésére. Ezek a rituálék napokig, sőt valójában évekig tartanak.
Ha egy toradzsa meghal, a családtagoknak számos temetési ceremóniát kell tartaniuk, ez a Rambu Soloq. Ezek a rituálék azonban nem rögtön a halál után kezdődnek, mivel tipikus esetben a családnak nincs anyagi fedezet a megemlékezésekre. Ezért várnak akár heteket, hónapokat, sőt néha éveket, közben lassan gyűjtögetnek, amíg elég pénz össze nem jön a kiadásokra. Ezalatt az idő alatt a halottat nem temetik el, hanem bebalzsamozva tartják egy tradicionális házban, a családdal egy fedél alatt. Amíg a temetés le nem zajlik, úgy tekintenek rá, mintha beteg lenne.
Amint összegyűlt a szükséges pénz, megkezdődik a ceremónia. Először bivalyokat és malacokat vágnak, zenélnek, táncolnak, fiatal fiúk pedig felfogják a kiömlő vért hosszú bambusz csöveikkel. Minél erősebb volt az elhunyt, annál több bivalyt ölnek. Nem ritka, hogy akár tízesével áldozzák fel a bivalyokat és százasával a disznókat. Az áldozás után a húst a temetés résztvevői között osztják szét.
Ekkor következik a tényleges temetés, de a todzsánok csak ritkán kerülnek a földbe. Vagy a sziklás hegy oldalába vájt barlangokba helyezik őket, vagy fakoporsókba, amelyeket a sziklákról lógatnak alá. Maga a temetés igen költséges és hónapokig tart a befejezése. Egy fából faragott képmást is elhelyeznek a barlang előtt és gyakran szobrokat is. A koporsó gyönyörűen díszített.
A csecsemőket nem a barlangokba temetik és nem is a sziklákra, hanem élő fák üregébe. Ha egy gyermek azelőtt hal meg, hogy fogzani kezdene, ruhába tekerik és egy növekvő fa odújába helyezik, majd pálmarostból készült ajtóval fedik. Az ajtót lezárják és ahogy a fa gyógyulni kezd, a hiedelem szerint úgy szívódik fel a gyermek.
A szertartásoknak ezzel még nincs vége. Néhány évente augusztusban egy Ma’Nene elnevezésű ceremónián kiássák az elhunyt testét, megmossák, felöltöztetik, majd a múmiát körbeviszik a faluban, mint egy zombit.
A toradzsák különleges temetkezése rengeteg turistát vonz a környékre és az antropológusok is gyakran tanulmányozzák az egyedülálló szokásokat.
Kiemelt kép: Wikimedia/mattjlc
