Eredeti a fürdőkád.

A Beatles néhai gitárosa 6 éves volt, amikor szüleivel a Upton Green 25-be, Speke-ben álló házba költözött. A Liverpool külvárosában álló sorházi lakás kiutalására 18 évet vártak a szülei.

Harrison a négy testvér legkisebbike volt. Mielőtt ide költöztek volna, a család a kedvenc kakasokkal együtt együtt Wavertree-ben, az Arnold Grove-on élt.

Harrison tovább folytatta a tanulmányait a Dovedale Általános Iskolában, ide járt Lennon is , noha nem ismerték egymást, hiszen 2,5 év volt a korkülönbség köztük. 1958-ban aztán megismerkedtek, a többi pedig már történelem.

Ezek a falak nagy idők tanúi: Lennon korai csapata, a The Quarrymen még próbált itt akkor, amikor George és Paul tinédzserek voltak. Végül 1960-ban ebből nőtte ki magát a The Beatles. A Harrison család 1962-ben költözött tovább.

A három hálószobás lakásért kb. 65-82 millió Ft-ot remélnek. A ház 7 évvel ezelőtt már a piacon volt, akkor egy Beatles rajongó vette meg kb. 64 millió Ft-nak megfelelő összegért.

Noha történt némi felújítás, a házban még ma is megtalálható néhány eredeti berendezési tárgy, így például a fürdőkád, a mosdó, az ajtók és a melléképület.

George ebben a házban tanult meg gitározni, hihetetlen látni azokat a képeket az 1960-as évek elejéről, amelyekben a bandatagok a lakásban gyűltek össze.

1965-ben Harrison vett a szüleinek egy kis házat, hiszen a zenekar akkor már nemzetközi hírnévre tett szert.

A banda 1970-ben feloszlott, a tagok szólókarrierbe kezdtek, ezalól George sem volt kivétel. A legendás zenész 2001-ben hunyt el daganatos megbetegedésben, 58 éves korában.