Szárnyas ragaszkodás.
Xavier Bouget 80 éves nyugdíjas legjobb barátja két éve egy gyönyörű fehér galamb, Blanchon.
Xavier 2 évvel ezelőtt találkozott először a szokatlan kísérőjével, amikor hazafelé tartott Gommenec’h városában. A nyugdíjas felfigyelt a kicsi, majdnem tollatlan galambfiókára, aki kiesett a fészkből. A madárka éppen egy éhes macska elől próbált kétségbeesetten menekülni. Xavier először nem gondolt rá, hogy segíteni tudna, de amikor hazaért és elmesélte a feleségének Marie-Françoise-nak a történetet, az asszony kérdőre vonta, hogy miért nem hozta haza a kis szárnyast.
A férj így visszament és látta, hogy a kis galamb csodával határos módon megmenekült a ragadozótól. Xavier hazavitte a galambot, nem sejtve, hogy a legközelebbi barátját tartja a dobozban. Ettől kezdve másfél hónapon keresztül egy fecskendő segítségével táplálta a fiókát, naponta ötször.
Az egykori vadász, ma már nyugdíjasként élő férfi nem igazán tudja, hogy Blanchon hálás-e neki, amiért megmentette az életét, de abban biztos, hogy nem csak az élelem miatt van mellette. A galamb rengeteg táplálékot találhatna magának a településen és mindig szabadon jöhet-mehet, ahogyan a kedve tartja. A madár egészen biztosan élvezi a férfi társaságát, mert nincs más racionális magyarázat erre a ragaszkodásra.
A férfit nem egyszer látni biciklizni úgy, hogy a galamb a fején vagy a vállán üldögél. Valóban elválaszthatatlanok, amint megjelenik Xavier a hátsó kertben, máris ott terem Blanchon, a szerszámok körül ólálkodik, locoslás közben a gazda vállára ül, ha pedig a férfi bemegy a házba, a galamb berepül az ablakon és a szekrényen landol.
Xavier gyakran megkapja a kérdést, hogy miként tudta megszelídíteni, háziasítani galambot. A férfi azonban ilyenkor mindig leszögezi, hogy sosem próbálta meg háziasítani. “Ha hívom, jön. Ez egy bizalmon alapuló kapcsolat.”
