Griselda Blanco életműve lehetne az illusztráció a bűn címszó alatt.

Míg Pablo Escobar nevét már mindenki hallotta, Griseldáé ezzel szemben nem annyira ismert, pedig ő indította el a drogbáró pályafutását is.

A fekete özvegyként is emlegetett nő a kolumbiai Cartagenában született 1943-ban. 3 éves volt, amikor édesanyjával Medellínbe költöztek, ahol már gyerekként elindult a bűnözés útján. 11 éves korában ölt először, amikor barátaival elraboltak egy kisfiút. Váltságdíjat követeltek a gyermekért cserébe, és amikor nem kapták meg, Griselda egyszerűen lelőtte. Később tolvajlással és fosztogatással bővült a repertoárja. Az addigi bűnlajstroma is nagyon súlyos, de még tudta fokozni prostitúcióval is. A számításait végül a drogkereskedelemben találta meg.

Kolumbiából hamis útlevéllel szökött az Egyesült Államokba, ahol aztán hatalmas hálózatot épített ki. Amerika hírességeit is ő látta el kokainnal, hatalmas vagyonra tett szert illegális üzelmeivel. Rendszeresen meg akarták őt öletni és rengeteg ember halála szárad az ő lelkén is. Négy fia született, de a terveivel ellentétben egyikőjük sem tudta átvenni a családi vállalkozást. Három fia meghalt, a nőt pedig börtönbe zárták. 2004-ben szabadult és deportálták vissza Kolumbiába.

2012-ben, 69 éves korában lőtték le vásárlás közben egy hentesüzletben.

Az asszony nem szokványos életéről A Keresztanya (The Godmother) címmel készül újabb életrajzi film az idén 51 éves Jennifer Lopez alakításával. Akinek nincs türelme kivárni a bemutatót, a Cocaine Cowboys című dokumentumfilmből többet is megtudhat a kokain-keresztanyáról.

Forrás: wikipedia, DailyMail

Nyitókép: vh1.com