Túlélő.

Minden tavasszal több ezer turista özönlik a Japánban található Miharu városába, hogy megcsodálja a település büszkeségét. Szinte minden tavasszal, kivéve idén, amikor a szépséges cseresznyefa többnyire magányosan ontja virágait.

Az 1000 éves matuzsálemet Takizakura néven ismerik, az elnevezés azt jelenti: vízesés(szerű) cseresznyefa, amely minden bizonnyal a leomló virágzuhatagra utal.

Ezen a tavaszon a koronavírus pandémia otthon tartja a tömegeket, de a fa ebből nem sokat érzékel, ugyanúgy virágba borult, mint máskor. Néhány látogató azért most is elzarándokol ide, arcmaszkban és vélhetően nem túl messziről.

Sokak számára a fa szimbólum is egyben, amely azt hirdeti, hogy a természet mindent túlél – különösen fontos üzenet ez most, a járvány idején.

Ugyanakkor ez nem az első alkalom, hogy a fa közönség nélkül bontja szirmait. Miharu Japán északi részén, a Fukushima prefektúrában fekszik. Tudjuk jól, hogy ez az a terület, ahol a világ legszörnyűbb nukleáris katasztrófáinak egyike történt 2011-ben. A földrengés következtében megsérült erőmű balesetét cunami követte. Nem csoda, hogy éveken keresztül a sugárveszély tartotta vissza az embereket a fa felkeresésétől. A cseresznyefa azonban túlélte a katasztrófát, mint ahogyan háborúkat és éhínségeket is.

A Takizakura egy különleges, csüngő fajta Higan díszcseresznye (’Pendula Rosea’). Gondozói most is megerősítették és alátámasztották az ágait fabotokkal, oszlopokkal.

A jó hír az, hogy azoknak, akik a fotelük kényelméből és biztonságából élveznék a meseszép látványt, most a Google Earth lehetővé teszi – a világ legszebb cseresznyefáit bemutató virtuális túrájának keretében.

Idén tehát – mint oly sok minden mást – a lenyűgöző cseresznyefát is csak a képernyőn keresztül tekinthetjük meg. De ne búslakodjunk, gondoljunk arra, hogy a fa vélhetően ezeket a nehéz időket is túléli, hiszen annyi viszontagságon jutott már túl az elmúlt évszázadokban. Ő pontosan tudja, hogy a rossz után mindig jó következik, és ez nekünk is reményt ad!

A virtuális túra ide kattintva érhető el.

A kiemelt kép illusztráció.