Nem tudok már olyan sokat és hosszan beszélni, de szeretném, ha tudnád…
A világ rohan és én már nem mindig tudom a lépést tartani vele. A lépteim lelassultak, a bőröm ráncosodik, a hajam ősz; sok mindent megéltem már. Sírtam, nevettem, örültem, tapasztaltam, bölcsebb lettem, de van, amit még most sem értek. Nem tudom, mi az a „hesteg”, nem tudom minek kéne nekem szelfibot, nem gyűjtöm a krediteket és nem tudok „bekövetni jutubereket”. De szívesen megtanulom, ha megmutatod. Tudom, nincs időd, megértem, de mégis szeretnék a világod része lenni.
Emlékszem a szülinapodra, a névnapodra és más fontos eseményekre veled kapcsolatban. Szeretnélek legalább ilyenkor látni. Tudom, hogy nincs mindig időd vagy kedved, és néha úgy érzed, kötelező, pedig nem az. Csak szeretném, ha legalább az ünnepeken itt lennél.
Sokszor azt hiszed, fel akarlak hizlalni, pedig nem. Egyszerűen csak szeretnék a kedvedben járni, gondoskodni rólad, tudni, hogy jókat eszel és iszol, mert erre sokszor nincs időd. Szívesen csomagolok is neked, hogy elvihess egy kis hazait.
Jólesik, ha felhívsz, mindig öröm hallani a hangod. Érdekel, hogy mi van veled, öröm költözik a szívembe, ha megkérdezed, hogy vagyok. Lehet, hogy az én életem számodra nem tűnik olyan izgalmasnak és néha lassan is beszélek és nem érsz rá, de nem tudhatod, mennyi időnk lesz még beszélgetni.
Nem akarok a terhedre lenni, senkiére sem, mindig van mit tennem, de szívesen időzöm veled. Szeretek visszagondolni a régmúlt időkre, az életemre, a fiatalságomra, arra, amikor még könnyebbnek tűnt minden. Tudom, sok mindent megszépített az idő, de mégsem volt ekkora a rohanás. Mindenkinek jutott ideje egy jó szóra, ami manapság hiányzik.
Nem irigyellek, tudom, hogy neked sem könnyű. Már végigjártam azt az utat, amin te most haladsz. Szeretném, ha tudnád, rám mindig számíthatsz. Bár a lépteim már lassabbak, a hajam ősz, öregszem, de a szívem fiatal és sok kincset rejt, ha szeretnél megérteni…
