Halálos tempó.
Ezt a furcsa megjelenésű, hatalmas lánckerékkel rendelkező kerékpárt nagy sebességre tervezték, és a terveket végül teljesítette is. 1962. július 19-én a francia kerékpáros, José Meiffret ezzel a kerékpárral robogott az autópályán a németországi Friedburg közelében, egészen hihetetlen, 204 km/órás sebességgel, így ő lett az első kerékpáros, aki átlépte a 200 km/órás határt.
Ahhoz, hogy ilyen hihetetlen sebességet érjen el pusztán izomerővel, Meiffret kerékpárjának számos módosításon kellett átesnie. A standard lánckereket egy túlméretezett, 130 fogú kerékre cserélték. Ezt egy 15 fogú hátsó lánckerékhez kapcsolták, ami nagy áttételt eredményezett. A hátsó kereket is nagyobbra tervezték, így a kerékpár minden pedálforgatással több utat tett meg. A felnik fából készültek, hogy megakadályozzák a túlmelegedést, és ún. tubuláris gumikat használtak az optimális teljesítmény érdekében.
Meiffert a kerékpározás egyik ágát űzte, amelyet „motorvezetéses tempóversenyzésnek” neveznek. Ez egy speciális kerékpárversenyzési forma, ahol a kerékpáros egy motorkerékpár vagy autó mögött halad, hogy kihasználja a jármű által keltett légárnyékot. A jármű mögött haladva a kerékpáros lényegesen kisebb légellenállást tapasztal, így sokkal nagyobb sebességeket érhet el, mint amire önmagában képes lenne.
Az elöl haladó járművet nagy hátsó szélvédővel látják el, amely megóvja a kerékpárost a turbulenciától, drasztikusan csökkentve a légellenállást, és lehetővé teszi számára, hogy olyan sebességet érjen el, amely egyedül emberi erővel hajtott kerékpárral nem lenne teljesíthető.
A motoros tempóversenyzés veszélyes sport, amely számtalan sportoló életét követelte, köztük a világ legjobbjainak egyike, Harry Elkes amerikai kerékpáros 1903-ban életét vesztette, amikor 100 km/órás sebességgel felrobbantak a gumiabroncsai, és egy másik versenyző vezetőgépe alá került. Bobby Walthour, korának egyik legjobb amerikai kerékpárosa például szinte elképzelhetetlen sérüléseket szenvedett pályafutása során. Peter Nye történész leírása alapján számokban kifejezve „28 törést a jobb kulcscsontban, 18-at a balban, 32 törést a bordákon és 60-at az arcán és a fején”.
Meiffret tisztában volt a veszélyekkel, amikor megkezdte rekordkísérletét az autópályán a németországi Friedburg város közelében. Meiffret egy cetlit is hordott a zsebében, melyen ez állt:
„Halálos baleset esetén kérem a nézőket, hogy ne sajnáljanak. Szegény ember vagyok, tizenegy éves korom óta árva, és sokat szenvedtem. A halál nem tartogat számomra rettegést. Ez a rekordkísérlet az én önkifejezésem. Ha az orvosok nem tudnak többet tenni értem, kérem, temessenek el az út mellé, ahol elestem.”
José Meiffret 1913-ban született a francia riviérán, Boulouris-ban. Fiatalként kezdetben a hosszú távú versenyzéssel próbálkozott, de ahhoz hiányosnak találta a képességeit. Henry Desgrange, a Tour de France alapítója javasolta, hogy próbálja meg a motoros tempózást. Legelső motoros tempóversenyén, Nizza és Cannes között Meiffret végzett az első helyen, teljes hét perccel a mezőny előtt. Ettől a győzelemtől felbuzdulva úgy döntött, hogy megismétli az útvonalat egy erősebb motorkerékpár mögött, és alig több mint egy óra alatt teljesíti a 40 mérföldes utat.
A második világháború után Meiffret visszatért a motoros tempójú versenyzésbe, és megdöntötte a korábban a francia Paillard által az 1930-as években felállított rekordot, 87,9 km/órás sebességet teljesítve. Paillard azonban gyorsan visszaszerezte a címet, 96,5 km/órára tolta a rekordot. Meiffret elhatározta, hogy ismét felülmúlja Paillardot, a németországi Grenzlandring pályát választotta, ahol egy óra alatt 104,8 km-t tett meg.
Ezidő tájt Meiffret motorkerékpárok helyett autók mögött kezdett kerékpározni. Az autók nagyobb védelmet nyújtottak a turbulencia ellen, és nagyobb sebességre voltak képesek. Abban az időben az autó mögötti kerékpározás rekordját Alfred Letourneur tartotta, aki 1941-ben elérte a 175,3 km/órás sebességet a Los Angeles-i autópályán. Meiffretnek mindössze három próbálkozásra volt szüksége, hogy felülmúlja Letourneur rekordját, és végül 175,6 km/óra sebességet ért el.
1952-ben bekövetkezett szörnyű balesete után Meiffret hónapokig gyógyult, és nem csak fizikai jólétéért, hanem mentális egészségéért is küzdött. A nyugalmat keresve csatlakozott a Sept-Fons-i trappista szerzetesekhez, és a szerzetesek szigorú életét élte. Az elmélkedés ezen időszakában tovább finomította kerékpárterveit, és megírta első könyvét, A kerékpáros breviáriuma címmel.
1961 őszén, negyvennyolc évesen Meiffret új sebességrekordot állított fel 186,6 km/órával a németországi Lahrban egy autópályán. Ez a teljesítmény megerősítette abban a hitében, hogy képes áttörni a megfoghatatlan 200 km/óra (124 mérföld/óra) határt. Meiffret 1962 nyarán visszatért a Freiburg melletti autópályára, és ezzel elindult leghíresebb útjára.
Kisebb tömeg gyűlt össze az autópálya mentén, hogy megnézze Meiffret hősies próbálkozását. Az emberek pedig nem hittek a szemüknek. Meiffret végül 204,937 km/óra sebességgel fejezte be az utat.
Meiffret rekordja 1973-ig tartotta magát, mígnem Allan Abbott, aki elérte a 223 km/órát, túlszárnyalta. Bonneville-ben Denise Mueller-Korenek tartja a világcsúcsot, aki 2018-ban 296 km/óra végsebességgel száguldott.
