Hogy ne menjen feledésbe!
Mindig öröm hírt adni olyan eseményről, ami egy lelkes közösség munkáját dicséri. Most a felsőlakosi Arany János Művelődési Egyesület hímzőszakköre „Régi konyhák falvédői és mai utódai” címmel szervezett kiállítást a helybeli faluotthonban.
Egykoron, nagyanyáink konyhájában szokványos berendezési tárgynak számított a hímzett falvédő. Ezeken a textíliákon bölcsességek, egyszerű kis rímek, vidám versikék, vagy áldások voltak olvashatók. Az elmúlt évtizedekben ezek a falvédők szinte eltűntek, kikoptak a lakásokból.
A falvédők „divatja” nem hazai sajátosság, német nyelvterületről származik, a paraszti lakásokba a fedett kályhák megjelenésével került be, amikor megszűnt a füstölés.
A tiszta falakra szívesen rakták fel a háziasszonyok a textíliát, egyrészt azért, hogy védje a falat, másrészt térjelölő funkciója is volt, jelezte, hogy hol van a mosdó vagy az étkező rész a konyhában. Olcsó is volt, vásárokban is árulták, de maguk is el tudták készíteni, nem kellett hozzá nagy varrástudomány. Általában férfi és nő szerepelt rajta, gyerek vagy család nem volt jellemző. Kevés színt használtak, legfeljebb kettőt-hármat, leginkább pirosat, zöldet vagy kéket. A mintákat láncöltéssel, szálöltéssel varrták ki, az anyag szélét beszegték.
A lényeg tulajdonképpen a szöveg volt, amelyek között sok a közmondás, vagy a nótákból, ismert versekből vett idézetek, vagy a szentimentális, romantikus szöveg. Megjelent sok esetben a humor is, és akadt a hazafisággal kapcsolatos mondanivalóval ellátott is. Egyaránt jellemző volt vallásos, de a mindennapi élethez kötődő szöveg is.
Olyan gondolatok kerültek itt megfogalmazásra, mint:
’Helyettem kis virág tégy vallomást!’
’Nem adlak másnak, nekem rendelt az élet…’
Magyarországon egyébként Hatvanban büszkélkedhetnek a legnagyobb (közel 800 darabos) gyűjteménnyel, a Hatvany Lajos Múzeum néprajzi részlegén.
Hogy ne menjen feledésbe, a felsőlakosi asszonyok és férfiak összefogtak és elhatározták, hogy összegyűjtik a faluban található felvédőket, majd azokat mintául véve újra kihímezték őket. Céljuk a hagyományőrzés mellett az értékmentés volt, és titkon abban is reménykedtek, hogy talán sikerül visszahozni a divatba is magát a hímzést.
Felsőlakos (szlovénül: Gornji Lakoš, vendül Gorenji Lakoš) egyébként egy Lendvához tartozó község Szlovéniában. 1910-ben 619, túlnyomórészt magyar lakosa volt. Természetesen, mint a határhoz közeli települést, nem kerülték el a történelem viharai sem. 1991 óta a Szlovén Köztársaság része, kevesebb, mint 500 lakost számlál.
Kiemelt kép: MMR/www.rtvslo.si
