Kisoroszi díszpolgára.

1942. március 18-án született Budapesten. Kezdetben nem zenésznek készült, két évet tanult a Budapesti Műszaki Egyetemen.

Bár amolyan családi zenekarként már 1957-ben létezett az Illés zenekar, hivatalosan 1960-ban alapította meg testvérével, Illés Károllyal együtt. Az együttes élete 3 nagy korszakra tagolódott, a középső, 1965-1973 közötti időkben érte el legnagyobb sikereit Bródy Jánossal, Szörényi Szabolccsal, Szörényi Leventével és Pásztory Zoltánnal. Ezekben az években olyan számok születtek, mint az ’Amikor én még kissrác voltam’, ’Kéglidal’, ’Az utcán’, ’Sárika’.

2000-ben ez a formáció Kossuth-díjat kapott. Illés Lajos 1992-től a kisoroszi református gyülekezet kántora lett, ahol felesége lelkészként szolgált. Késői műveivel a magyar nemzeti és keresztény értékeket kívánta ápolni. 2007. január 29-én hunyt el.

Képek: Fortepan