Évtizedes hagyomány.

1966 óta minden évben Debrecen legvártabb eseménye a Virágkarnevál. Augusztus 20-a Magyarország nemzeti és állami ünnepe, I. István király szentté avatásának évfordulója, de a cívisvárosban egyben a pompás felvonulás napja is.

A szakirodalom a Debreceni Virágkarnevál hagyományának létrejöttével kapcsolatban egy 1905-ben rendezett virágkorzót említ. A legújabb kutatások alapján azonban ennek is volt előzménye, mégpedig egy 1900-as gyűlés, ahol a debreczeni polgári kerékpáros egyesület választmánya elhatározta, hogy szeptemberben országos kerékpárversenyt rendeznek az egyesület új pályaterén. A verseny fénypontja a „nagyszabásunak tervezett virágcorso, amelyet sok izléssel, pompával akarnak megvalósítani”. A rendezvény nagy sikerrel zárult a Debreczeni Ellenőr 1900. szeptember 17-ei beszámolója szerint.

1905 májusában felhívás jelent meg a Debreceni Mentő Egyesület alapítására. Abban az időben ugyanis szégyenletes volt a 80 ezres város ellátása, ha valakit baleset ért, időbe telt, míg orvost kerítettek. Tulajdonképpen pénzgyűjtés céljából június 14-én megrendezték a virág kocsi-korzót, amelynek bevételét egy mentőkocsi vásárlására szánták.

A menet, amely 23 kocsiból állt, a Simonyi úton haladt, ahová nézőként csak jeggyel lehetett bejutni. Élén Debrecen város fogata haladt, a bakon a város színeit viselő hajtóval és hajdúval, a díszítés is kék búzavirág és sárga akác volt. A nézők virágesőt zúdítottak a látványos kocsisorra. Nagy tapsot kaptak a zsűri által díjazott virágkocsik, de a legnagyobb ovációt mégiscsak a mentőkocsi kapta, ami szintén felvonult. A bevétel szép összeget tett ki: 1600 korona volt. Ezután bizony több mint hat évtized telt el, mire újra virágkocsik vonulhattak Debrecen utcáin.

A karnevál ma már nem egyetlen napos, jóformán egy egész hétig tart. A virágkocsik felvonulását különféle programok: koncertek, hangversenyek, gyerekfesztivál, előadások, kézműves foglalkozások, kirakodóvásárok, éjszakai felvonulások kísérik.

A virágkocsik idén is meseszépre sikerültek. Sokan csodálták meg a Szent Koronát, a különféle állatfigurákat, a megelevenedett alakokat, a virágos szökőkutakat.

Beszéljenek a képek!