Napi 20 perc.

Heti 2 óra, napi 20 perc a természetben: ez az az orvosi ajánlás, amit a kanadai Ontario tartományban akár már receptre felírva is megkaphat a páciens.

Egy interjúban a családorvos, Melissa Lem elmondta, hogy itt az ideje a természetet az egészség negyedik pilléreként számba venni az étrend, a mozgás és az alvás mellett. A cél az lenne, hogy minél több ember számára elérhető zöld terület létesüljön, az egészségügyi alapellátás részeként.

A természet egészségjavító hatásának komoly szakirodalma van.

Az erdőben töltött idő többek között 15 percen belül csökkenti a stresszhormonok szintjét, a felnőttekben csillapítja a gyulladásos folyamatokat, csökkenti a tüdőfertőzések, szívbetegségek rizikóját, alacsonyabb vérnyomást, mentális jólétet, jobb ellenállóképességet eredményez.

A leírt recept sokkal valószínűbbé teszi, hogy be is tartják az utasításokat. A szó ugyanis elszáll, legyen bármilyen hasznos is az orvosi tanács. Egy alkalmazás segítségével pedig a betegek naplózhatják is a szabadban eltöltött időt, megoszthatják az orvosukkal, így állandó kontrollt és motivációt nyerve a betartásához.

Dr. Lem magyarázata szerint fontos, hogy a természettel kapcsolatos javaslatok konkrétak, ne általánosak legyenek. Az orvosoknak olyan szabadtéri lehetőségeket kell előírniuk, amelyek a páciensek életébe jól illeszthetők mind fizikailag, mind földrajzilag. Ne gondoljunk bonyolult dolgokra, valaki például receptre kaphatja azt, hogy hetente háromszor tegyen egy félórás sétát a városi parkban vagy az erdő szélén.

Az ötlet egyébként nem teljesen újkeletű, már Skóciában is alkalmazzák, Brit Kolumbiában pedig 2020-ban vezettek be hasonló rendszert. Bízunk benne, hogy tovább fog terjedni a szemlélet, hiszen a természetben töltött idő jóformán nem kerül semmibe, hamar az életünk részévé válhat.

Az alábbi tanácsok segíthetnek abban, hogy mi is minél több időt töltsünk a természetben:

  • Térképezzük fel a környéket. Jelöljük be, hogy hol vannak a gyalog, tömegközlekedéssel, vagy bicajjal elérhető zöld területek.
  • Építsük be a zöld perceket a napi rutinunkba: például találkozzunk egy parkban a barátainkkal, vagy boltba menet sétáljunk tempósan a ligetben.
  • Ismerjük fel a határainkat és tágítsuk őket. A természetben szinte bárki el tud némi időt tölteni, nem kell komoly fizikai teljesítményre gondolni.
  • Tervezzük be a természetjárást ugyanúgy, mint egy orvosi időpontot vagy egy találkozót, akkor sokkal jobban észben tartjuk és alkalmazzuk.