Előjönnek az emlékek.

Még messzinek tűnik, de hipp-hopp és újra itt lesznek az első tavaszi napsugarak. Mindenki a szabadba vágyik, a friss levegőre. Csicseregnek a madarak, megtelik élettel újra a kert, kibújnak az első hagymások.

De mihez kezdenek ilyenkor az idősotthon ágyban fekvő lakói? Azok, akik már nem képesek egyedül járni, csak az ablakon kinézve csodálhatják a természetet?  Nekik már nem marad más?

Dehogynem! Szinte minden gondozóház, idősotthon rendelkezik kerttel, terasszal, amelyet ki lehet használni egy kis kertészkedéshez, növényi terápiához!

Ezek a szeniorok is érezhetik a bőrükön a nap melengető sugarait, borzolhatja a hajukat a szél, megérinthetik ők is a növényeket, vagy átölelhetnek egy fát, netán még hasznos munkát is végezhetnek a kertben.

A növények segítségével végzett érzékszervi stimuláció a helyhez kötött vagy demenciával élő páciensek esetében is működik!

Örvendetes változás érhető el így az állapotukban – feltéve, ha az intézmények dolgozói szakképzettek, és be tudják építeni a betegek gondozásába, napi rutinjába a növényekkel, kerttel történő foglalkozást.

A kertterápia ellenőrzött folyamat, amelynek során a természetet a szociális, fizikai és pszichikai jólét eléréséhez, a pozitív változásokhoz használják fel. A régről jól ismert fák, növények, virágok kellemes emlékeket csalnak elő, így kedvező hatásokat váltanak ki a betegekben.

A növények formája, színe, illata, stimulálja az érzékeket és korábbi élményeket hív elő. A testmozgás fejleszti a kitartást, a koordinációt, a fizikai észlelést és az egyensúlyt. Fontos az az érzés is, ami a hasznos, értelmes tevékenység után elönti az embert és az elismerés, ami az ápolóktól, szobatársaktól, rokonoktól érkezik. Márpedig mindez a lakók elégedettségét növeli.

A kerti séta, tevékenység, növényekkel történő terápia számtalan diagnózis esetén alkalmazható kiegészítésként.

Például akut vagy krónikus fájdalmaknál segít elterelni a figyelmet, de a memóriavesztés esetén is hasznos, hogy a növények felismerése emlékeket hív elő. Hasznos a séta a felborult alvásciklussal, az alvás-ébrenlét összekeveredésével járó állapotok vagy a demenciával küzdők esetében: a kertben lévő utacskákon körbe-körbe haladhatnak a betegek, nem zavarva ezzel a monoton tevékenységükkel a többieket. A mindennapos séták egyesítik a fény, a mozgás és a szociális kapcsolatok hatását, a vacsora utáni célzott séta pedig segíti az alvást, és minimalizálja az éjszakai vándorlást, forgolódást.

A magány, a tehetetlenség, önállótlanság esetén is motiváló a növényi terápia: fokozza az étvágyat, kedvet csinál egy kis falatozáshoz, elősegíti az idősotthon lakói közti kommunikációt, és értelemmel tölti meg a mindennapokat, hasznos tevékenységek (pl. gyomlálás, ültetés) révén. Még a mozgásukban korlátozottak is be tudnak kapcsolódni a kertészkedésbe, például magaságyások vagy speciális szerszámok segítségével, akár tolószékből is.

Már az egyszerű dolgok is nagyon sokat jelentenek. Ágyban fekvő betegek kaphatnak például rendszeresen különböző gyógynövényeket, amelyeket megdörzsölhetnek, elmorzsolhatnak, megszagolhatnak, megízlelhetnek. A citromfű, kakukkfű, bazsalikom, rozmaring illata minden érzékszervre hat, felidézhet akár gyerekkori emlékeket is. Az idősek az ablakukból megcsodálhatják a természetet: hosszan nézhetik tavasszal a fák virágba borulását, ősszel a levelek színeződését.