A Fal leomlása egy új korszak kezdetét jelentette.

Nem csak Németországban, de egész Európában különleges 2019 novembere: ebben az évben ünnepeljük ugyanis a Berlini Fal leomlásának harmincadik évfordulóját.

Visszatekintve ma már tudjuk, hogy ez egy új korszak kezdetét jelentette, amelynek hatásait máig érezhetjük. Mi, magyarok kiemelt szerepet játszottunk abban, hogy 3 évtizeddel ezelőtt, egy novemberi éjszakán a Nyugat- és a Kelet-Berlinben élők a fal tetején bonthattak pezsgőt egymás nyakába borulva, egyszerre sírva és nevetve. Családok egyesülhettek, szabad lett az átjárás a város két fele között. Nagyon fontos, hogy mindez vérontás nélkül történt, és az évfordulón nem áldozatokról emlékezünk, hanem valóban ünnepelhetünk.

A berliniek is így tettek, több héten keresztül a város több pontján szerveztek a Fal lebontásához kapcsolódó eseményeket.

Az egyik legnagyobb látványosságot Patrick Shearn Poetic Kinetics elnevezésű csapatának színes, mozgó installációja szolgáltatta, amelyet 120 ezer, színes szövetből készült szalag alkotott.

Fotó: Poetic Kinetics/Instagram

A Poetic Kinetics egy kísérletező kedvű dizájn- és textilművészeti csapat, akik magukkal ragadó, látványos, gyakran gigantikus méretű alkotásokat hoznak létre. Ezek az installációk egyszerre szokatlanok, meghökkentőek, egyediek és kreatívak.

A most bemutatott szabadtéri installáció egyfajta mozgó szobor, amely a német nép újraegyesítését szimbolizálja.

Fotó: Poetic Kinetics/Instagram
Fotó: Poetic Kinetics/Instagram

A mű a “Látomások mozgásban” nevet kapta, és a Brandenburgi kapu előtt került felállításra. A 120 ezer színes szalag, fényvisszaverő textilcsík az egységet hivatott szimbolizálni. Negyedükre kézzel írt üzenetek – jókívánságok, óhajok, emlékek, remények – kerültek, nem csak a németektől, de az egész világból.

Fotó: Poetic Kinetics/Instagram

A szoborhoz kb. 2900 méter kötelet használtak fel, és több mint 1250 csomót kötöttek meg kézzel. Szélben egészen elképesztő látványt nyújt, ahogy színesen hullámzik az emberek felett.

Fotó: Poetic Kinetics/Instagram

A látogatókat egyébként az egész városban változatos programok, események várták, a történelmileg fontos helyeken pedig kiállítások segítették az emlékezést és az ünneplést. Hiszen 30 évvel ezelőtt egy új korszak kezdődött Európa életében – a többi már történelem.