150 millió virág nyílik egyszerre.

Virágokkal teli, mesebeli kert a sivatag közepén: a Csodák kertje Dubaiban 2013-ban nyitotta meg a kapuit a libanoni építész, Hani Rashid tervei alapján. A Dubai kertész, Abdul Karim Al-Mulla ötlete nyomán készült attrakció 72 ezer m²-en terül el. Szükség is van a nagy helyre, hiszen több, mint 50 millió különféle virág kapott itt helyet. Rózsák, liliomok, margaréták, tulipánok, hogy csak néhányat említsünk a kert ékességei közül.

A kertet azzal a céllal hozták létre, hogy népszerűsítsék a kertészetet és a virágkertészetet az Egyesült Arab Emírségekben.

A kertek az év minden napján reggel 9 és este 9 között vannak nyitva, bejárásuk több órát vesz igénybe.

A mesebeli kert úgy fest, mint egy tradicionális arab piac, szűk sétányokkal, ívekkel, ösvényekkel. Számtalan látványosság várja az itt sétálókat, többek között egy rózsákkal kirakott, szív alakú ösvény, egy 18 méter magas elefánt vagy a Burj Khalifa virágból készült másolata. A kert ugyanakkor új virágfajták kutató- és nemesítő központjaként is működik.

Elképesztő számok: több mint 150 millió virág nyílik itt egyszerre. A világ legnagyobb virág- és növénygyűjteményében a virágok különféle elrendezésekben, virágszobrokban kiállítva is helyet kapnak.

A kertben különleges öntözőrendszert találunk.

A felszín alatti innováció a használt szürkevizet forgatja vissza, miközben a párolgást csökkenti, mindez 75%-os megtakarítást jelent a víz- és energiafelhasználásban. A kert természetesen folyamatos karbantartást igényel, 757 ezer liter vízre van itt minden nap szükség.

A Csodák Kertje Guinness rekordtartó, 3 különböző kategóriában is.

A legnagyobb függőleges kert a világon, a varázslatos Airbus 380 a világ legnagyobb virágkompozíciója, a Mickey Mouse sövényszobor pedig szintén a világ legnagyobbja 2018 óta. A hivatalos, hitelesített rekordok mellett is biztos, hogy jó néhánnyal büszkélkedhet még, nagyon valószínű, hogy itt van a világ legnagyobb petúnia-sűrűsége is, hiszen ez a növény jóformán minden kompozícióban szerepet kap.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Dubai Miracle Garden (@dubaimiraclegarden) által megosztott bejegyzés

A dekoráció, az elrendezés minden évszakban változik, így érdemes akár többször is felkeresni a kertet, mindig más arcát fogja mutatni. Az egyik legelképesztőbb látványosság az Emirates Airbus 380 repülőgép, amit virágból raktak ki és a körülötte található körkörös elrendezésű kertekkel alkot egységet. A gyönyörű installáció több mint félmillió friss virág és élő növény felhasználásával készült.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Dubai Miracle Garden (@dubaimiraclegarden) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Dubai Miracle Garden (@dubaimiraclegarden) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Dubai Miracle Garden (@dubaimiraclegarden) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Dubai Miracle Garden (@dubaimiraclegarden) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Dubai Miracle Garden (@dubaimiraclegarden) által megosztott bejegyzés