Ujjal pengetve.

1949. augusztus 12-én született Skóciában. Apja a nácik elől menekült, Magyarországon született zsidó mérnök volt, édesanyja angol. Karrierjét nem a hangszerek mögött, hanem zenei újságíróként kezdte (bár már ekkor is zenélt).

Testvérével és két barátjával Londonban alakította meg a Dire Straits nevű zenekart. Az együttes nagy sikerrel debütált 1977-ben.

Knopfler több szálon tevékenykedett, 1983-tól néhány filmhez is írt zenét, és némelyikük sikeresebb lett magánál a filmnél (Porunk hőse, Az utolsó kijárat Brooklyn felé). 1989-ben megalakult a Notting Hillbillies nevű együttes, de közben más zenészekkel is együtt dolgozott különböző projekteken, így például Chet Atkins-szel vagy Bob Dylan-nel. Emellett szólókarrierbe kezdett. Az erős skót–ír hatás máig felfedezhető zenéjében (ahogy már egész korán, filmzenéiben is megtaláljuk).

Great shot of Mark & Dire Straits performing for Live Aid. Wembley, 13 July 1985

Közzétette: Dire Straits – 2016. január 13., szerda

Fotó: Zoran Veselinovic/flickr/Wikimedia Commons

Gitártechnikájára jellemző az ujjal pengetés, a modern rock történetében ő az egyik legelismertebb, pengető nélkül játszó gitáros. 2003-ban a Rolling Stone magazin 27. helyre sorolta minden idők 100 legjobb gitárosának listáján.