Légy tudatos!

Már régóta tudjuk, hogy az egészséges életmód meghosszabbíthatja az életünket. Azt azonban csak nemrég állapították meg japán tudósok, hogy még a nyolcadik X betöltése után sem késő ezeket a szokásokat beépíteni a mindennapjainkba.

Kevesebb alkohol, semmi dohányzás, az egészséges súly megtartása, több alvás: ezek a legfontosabbak tényezők, amelyek az egészséges 40-esek esetében akár 6 évvel is meghosszabbíthatják az élettartamot.

Az előnyök azonban még hangsúlyosabban jelentkeznek a kétszer ilyen időseknél.

Ezek az előnyök azoknál pácienseknél is megmutatkoztak, akik az életet veszélyeztető betegségekkel, például rákkal, érrendszeri gondokkal, magas vérnyomással, cukorbetegséggel, veseproblémákkal élnek. Az Oszakai Egyetem tanulmánya szerint sosem késő feladni a rossz szokásokat és felvenni a jókat. Az eredmények 50 ezer japán résztvevő vizsgálatán alapulnak, őket 20 éven át figyelték.

A kutatócsapat szerint az élvezetes nyugdíjaskor kulcsa az, hogy a saját kezünkbe vegyük a felelősséget az egészségünkért. Márpedig az egészség a boldogság és a teljes, élvezhető évek legfontosabb alappillére.

A kutatók megállapították, hogy 5 vagy több egészséges szokás felvétele növeli az élettartamot, még a 80 év felettieknél is, sőt még a krónikus állapotban élőknél is.

Az eredmények összefüggést mutattak a társadalmi-gazdasági helyzettel, valamint az olyan tényezőkkel, mint pl. az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés és az életmód.

30 évvel ezelőtt a résztvevők kitöltöttek egy kérdőívet, amelyben az étrendre, mozgásra, alkoholfogyasztásra, dohányzásra, alvásmennyiségre, testtömeg indexre és betegségekre vonatkozó kérdések voltak. A cél az volt, hogy minél többet megtudjanak a halálos betegségekhez hozzájáruló tényezőkről.

A projekt 2009 decemberéig zajlott, addig az időpontig 9000 résztvevő hunyt el. Ez az egyik első olyan tanulmány, amely az egészségügyi javítások hatását méri egy olyan országban, ahol a várható élettartam majdnem eléri a 85 évet.

Az eredményeknek pozitív üzenetük van: nem csupán éveket adhatunk az életünkhöz, de jobb minőségű éveket is.

A tanulmány  Age and Aging c. tudományos folyóiratban került publikálásra.