Keringésjavító és stresszoldó hatású.

Évekkel ezelőtt bezárták, de most újranyitott: 2018. december 17-én próbaüzemben megnyitásra kerül Budapest egyetlen jódos-sós vizű fürdőjének fedett egysége.

A pesterzsébeti fürdő vize különleges.

A főváros mellett elterülő, ma Budapest XX. kerületét alkotó, Pesterzsébet Duna-parti részén már a XX. század első évtizedeiben strand létesült. A Soroksári-Duna bal partján 1932-ben fúrtak kutat, melynek során Budapesten egyedülálló típusú, jódot, konyhasót és brómot is jelentős mennyiségben tartalmazó hévízre bukkantak. Ez a fajta víz mozgásszervi és nőgyógyászati panaszok kezelésére alkalmas, ráadásul a jód keringésjavító, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, a bróm pedig idegnyugtató, stresszoldó hatásáról ismert. A török jellegű fürdőt 1936-ban építették, 1945 után került a Fővárosi Fürdőigazgatóság kezelésébe. A hullámgépet, illetve a hullámfürdőt Horthy Miklós adriai jachtjának az első géptisztje tervezte.

A fürdőt évekkel ezelőtt veszteségesség miatt bezárták. Most felújítva nyitott, decemberben 17-től 4 medence üzemel: két termálvizes medence, egy jódos-sós medence és egy súlyfürdő. A szaunavilágban egy finn szauna, egy kombinált, sós infraszauna és egy gőzkamra várja a vendégeket.

 HőfokMélységVízfelszín
Oktogon gyógymedence36 °C1 m24,5 m2
Gyógymedence38-40 °C1 m14,4 m2
Sós-jódos gyógymedence36-38 °C1 m4 m2
Wellness medence34-35 °C1,5-2 m9 m2

A tervek szerint a közelben 100 parkolóhelyet hoznak létre, a strandot várhatóan 2019 májusában nyitják meg. A fürdő ekkor 7 további medencével bővül, többek között egy 25 méteres úszómedencével, egy hullámmedencével, egy élménymedencével, egy gyermekmedencével, Kneipp- és merülőmedencékkel. A

Cím: XX. kerület, Vízisport u. 2.
Nyitva tartás: minden nap 9-19 óra között
Árak:

  • Felnőtt napi belépőjegy: 1 900 Ft (hétköznap és hétvégén egyaránt)
  • Nyugdíjas napi belépőjegy: 1 500 Ft (hétköznap és hétvégén egyaránt)

További információ: www.budapestgyogyfurdoi.hu