Olyan függőséget okoz, mint a drogok, alkohol, vagy dohányzás. Tudjuk, hogy rosszat tesz, mégsem tudja mindenki abbahagyni.
Ezen a kijelentésen most valószínűleg sokan felháborodtak, dühösek lettek, vagy csak tagadni kezdték, hogy nem is a tragédia miatt teszik, hanem csak azért, hogy naprakészek legyenek, de nézzünk egy kicsit a jelenség mögé!
Ha igazán őszinték akarunk lenni, gondoljunk bele, egy balesetet látva hányan állnak meg és mennek oda segíteni, és mennyien pusztán bámészkodni? Sokan ellenállhatatlan késztetést éreznek, hogy lássák, hallják mi történt, állnak, hüledeznek, csodálkoznak, és még sokáig fürkészik az esetleges sérülteket vagy roncsokat. Miért?
Röviden azt mondhatnánk, hogy szeretünk érezni. Persze nem kimondottan a szorongást, de mivel az agyunk egy nagyon összetett és bonyolult szerkezet, így különféle külső ingerekre az érzelmek egész skáláját járhatjuk be. Egy szörnyűséget látva, hallva, vagy olvasva, többek közt megjelenhet a hála. Hirtelen szerencsésnek érezzük magukat, amiért nem velünk történt, köszönetet tudunk mondani a saját életünkért akkor is, ha pár perccel korábban még nem tűnt olyan rózsásnak. Együtt érezhetünk az áldozatokkal, és hozzátartozóikkal, így jobban megéljük az összetartozás érzését. Tanulunk az adott helyzetből, segíthet megbirkózni a saját problémáinkkal is. Mindeközben oxitocin hormonok öntenek el bennünket, ami nem csak a szülésnél és szoptatásnál játszik szerepet, hanem felszabadultabbá tesz és fájdalomcsillapítóként is hat.
Mégsem jó megoldás ez, mert a negatív hírek aggodalommal, szorongással és stresszel is elöntenek. Manapság ehhez nem kell messzire menni, percről-percre minden híradás ontja magából a nyomasztást. Ez nem véletlen, hiszen a tévé látogatottságot, a rádió hallgatottságot, a híroldalak olvasottságot szeretnének. Ehhez pedig nem tesznek mást, mint folyamatosan piszkálják az emberek ingerküszöbét.
Ha azt látjuk “elütött egy nyulat egy autó”, akkor szomorkodunk kicsit, megsajnáljuk, hogy megtörtént, de tisztában vagyunk azzal, hogy előfordulhat, egy óvatlan kisállat az autó elé szalad, amikor már nem lehet megállni. Ilyen az élet. Viszont, ha ez úgy van tálalva, hogy ” brutális balesetben vesztette életét az ártatlan nyuszimuszi az ellenséges erők által pénzelt sofőr miatt”, vagy “különös kegyetlenséggel próbálta megölni az ártatlan sofőrt a veszedelmes nyúl, de végül sikerült legyőzni”, akkor máris mindenki “érez”, a nyúl vagy a sofőr pártjára áll, és máris ott a düh, a harag, a szánakozás, a felháborodás, a bánat, és megannyi érzelem.
Ezek fényében érdemes más szemmel nézni a számokat is. Naponta láthatjuk, hányan haltak meg, de miért nincs arról hír, hogy hányan születtek? Aki elvesztett akár egy valakit is, akit szeretett, azt nem fogják vigasztalni a statisztikák, mások pedig csak rosszul érzik magukat tőle.
Azoknak, akik mégis ragaszkodnának a számokhoz, felhívnánk a figyelmüket a Worldometers-re, ahol valós idejű statisztikát vezetnek az egész világról. Eszerint a mai nap folyamán eddig, ebben a pillanatban éppen 142.002 ember született, és 59.686 halt meg. A járványok, betegségek, balesetek ellenére idén (eddig) 74.009.116 volt a népességnövekedés. Így is minden nap aggódnunk kell minden miatt?
