Kevesebb asztma, allergia.

Régóta tudják a szakemberek, hogy a vidéken felnövő gyerekek között kevesebb az asztma, allergia, de a kutatások azóta segítettek jobban megérteni a kapcsolatot az immunrendszer és a mikrobák között.

Egy tanulmány 30 amish és 30 hutterita gyereket (két anabaptista vallási csoport) vizsgált észak-Dakota két farmján.  Azért esett rájuk a választás, mert az amishok között rendkívül ritka az asztma, ugyanakkor a hutteritáknál igen gyakori. Pedig a két csoportnak hasonló a genetikai háttere, étrendje és az is, hogy a dohányzásnak, szennyezett levegőnek és a benti háziállatoknak egyformán nincsenek kitéve. Egyetlen jelentős különbség a gazdálkodási formájukban mutatkozik: az amishok elutasítják az elektromos dolgokat, és az iparosodást, míg a hutteriták nem. Márpedig emiatt a gyerekek eltérő mikróbákkal találkoznak.

Bár a kutatók nem számítottak rá, jelentős különbséget találtak a gyerekek immunsejtjei között.

Az amishok vére fehérvérsejtekkel volt tele, amelyek a védekezőrendszer részei, folyamatosan termelődnek és így szállnak szembe a betolakodó mikrobákkal. Ezzel szemben a hutteritáknál másfajta immunsejt fordult el, amely allergiás reakciót idéz elő.

„Mindenkinek azt mondom, vegyen tehenet otthonra, a gyerekek nem lennének asztmások” – összegezte lényegretörően az eredményeket az egyik kutató.

Az Ohio-i Egyetem Kutatói egy lépéssel továbbmentek. Egy kisebb tanulmányban a csecsemőket vizsgálták és azt találták, hogy az vidéki amish babáknak sokkal több hasznos baktériumuk van, mint más városi babáknak. Az egészségesebb bélflóra pedig a légzőszervek és az immunrendszer egészségesebb fejlődéséhez vezet.  Kiderült, hogy az amish gyerekek születésüktől kezdve rengeteg mikróbának vannak kitéve a házban és azon kívül egyaránt.

Belga kutatók pedig arra jutottak, hogy a farmokon lévő porban, koszban, piszokban olyan baktériumok élnek, amelyek arra késztetik az immunrendszert, hogy csökkent választ adjanak az allergiát és asztmát kiváltó tényezőkkel szemben.

A kutatók ezért a farmokon található port vizsgálták meg közelebbről, annak érdekében, hogy megértsék, miként védi meg a gyerekeket a légzőszervi problémáktól. Egy 2015-ös tanulmányban egereket tettek ki a porban élő mikrobák hatásának. A porral „kezelt” egerek között ritkább volt az asztma, allergia előfordulása, mint a nem kezelteknél. Hovatovább a kutatók úgy találták, hogy a farmpornak kitett egerek a tüdejükben egy A20-nak nevezett fehérjét termelnek. Amikor ezt a fehérjét deaktiválták, az egerek „normális” allergiaválaszt adtak a poratkákra. Az asztmások, allergiások esetben is hiányzik az A20-as fehérje.