Az sem segít, ha behúzzuk a függönyöket.

Romantikus tud lenni egy holdfényes séta – de az égitest fénye az alvásunkra is hathat, sajnos nem pozitív módon. Sok ember állítja, hogy telihold idején nem tud aludni, forgolódik, képtelen mélyebb álomba zuhanni. A kutatók pedig úgy tűnik, hogy vizsgálatokkal is alátámasztották a megfigyeléseinket.

33 résztvevő alvását vizsgálták 3 és fél napon keresztül egy laboratóriumban, ahol a hormonszintjüket és az alvásmintázatukat is nyomon tudták követni. Az eredmények alapján telihold idején az elalvás ideje átlagosan 5 perccel megnőtt, a mélyalvás fázisa 30 %-kal csökkent, az összalvás mennyisége is 20 %-kal kevesebb lett. Eközben az alvás minősége is romlott és a melatoninszint (az alvási ciklust irányító hormon) is csökkent.

Tudjuk, hogy a túl világos utcai lámpák okozhatnak alvásgondokat, de a telihold esetben nem a világosságról van szó.

Sőt, a kutatás során a hold fényét nem is vették figyelembe, ugyanis a résztvevők egy elsötétített szobában voltak és arról sem tudtak semmit, hogy a vizsgálat a hold fázisainak hatására irányul. Ennek ellenére egyértelműen kiderült, hogy a holdfázisoknak jelentős hatása van az alvásra, akkor is, ha a személyes tényezőket ki tudják zárni (magyarul nem süt be a hold az ablakon, és nem attól függ az eredmény, hogy ki mennyire húzza be a függönyöket).

De miképp reagálhat a szervezetünk valamire, ami nem is látható?

Az egyik elmélet szerint ez még az evolúciós múltunkból visszamaradt jelenség. Tudjuk, hogy vannak olyan fajok, amelyeknek belső órája és reprodukciós ciklusa is függ a holdtól, így nem elképzelhetetlen, hogy valaha mi emberek is erősebben hatás alatt voltunk.

A hatás egyébként különböző lehet a férfiak és a nők esetében.

Egy másik tanulmányban arra jutottak a kutatók, hogy a nők teljes alvásideje és mélyalvásfázisa csökkent, míg a férfiaknál épphogy növekedett a mélyalvási fázis hossza. Az biztos, hogy még rengeteg a nyitott kérdés, és vizsgálnivaló, de ha nem tudunk aludni telihold idején, jó, ha tudjuk, hogy nem vagyunk ezzel egyedül.