Erődemonstráció.
Anglia délnyugati részén, a Dee folyó torkolatától a Severn folyó torkolatáig, közel 240 km-en át egy különleges földképződmény húzódik, igaz, nem folytonosan. Az Offa gátja néven ismert vonal évszázadokon át Anglia és Wales határát jelezte.
Offa az angolszász Mercia birodalom királya volt a 8. század második felében. Az ő ellenőrzése alá tartoztak Britannia alföldjeinek nagy területei, a későbbi Angliától keletre és délkeletre, a nyugati rész azonban számos királyságra oszlott, amelyek nem angolszász uralom alá tartoztak, ezek a Római birodalom bukása után kialakult részek alkották Walest.
A gát maga egy árokból és egy sáncból állt, az árok a walesi oldalról határolt, míg a kiszorított föld a merciai oldalon halmozódott fel. A gát egész hosszában állandó pazar rálátást biztosított Mercia-ból Wales-re. Ahol lehetséges volt, természetes határokat használtak és ahol a vonal dombbal vagy fennsíkkal találkozott, ott azoktól nyugatra haladt. A gát több mint 20 méter széles és 8 méter magas volt egykoron, de a természetes erózió művelés és területfejlesztés hatására azóta egy-két métert kopott.
A gát építése nagyrészt Offa nevéhez fűződik, aki megpróbált határt húzni birodalma és a walesi földek között. A hatalmas földmunka – amelyet napjainkban Nagy-Britannia leghosszabb ősi emlékének tartanak – a Mercia királyság erődemonstrációjaként épült.
A 19. századi angol regényíró, George Borrow egyik művében azt írja, hogy szokás volt minden walesi fülét levágni, akit az ároktól keletre találtak, ugyanakkor minden angolt felakasztani, akit attól nyugatra leltek. Borrow bizonyosan egy népmeséből merítette a történetet és ezek a mesék azt a célt szolgálták, hogy hangsúlyozzák a walesi-angol ellenségeskedést és kulturális különbségeket, amelyek az árok készítése óta fennállnak. Az Offa-gát továbbra is a határt jelöli Wales és Anglia között, a modern határ is többé-kevésbé egybeesik ezzel a vonallal.
