Egy szoknya, egy nadrág.
2016 óta öltözik össze Tsuyoshi és Tomi Seki (akik közösen bonpon511 néven futnak), szettjeiket pedig az Instagramon mutatják meg. A japán házaspár 43 éve van együtt, mély kapcsolatukat azzal koronázzák meg, hogy egymáshoz passzoló, ötletes párosításokba bújnak.
Tsuyoshi és Tomi igen határozott, jellegzetes ízléssel rendelkeznek a ruhák terén. Általában a színes, akár harsány ruhadarabokra szavaznak, nagyon kedvelik a pöttyöket, kockákat, más mintákat is. Nem áll tőlük távol a farmer vagy a tornacipő, de ezeket is jó érzékkel párosítják elegánsabb darabokkal. Talán nem meglepő, hogy annak idején egy művészeti iskolában találtak egymásra. Azóta vannak együtt és a lányukkal kiegészítve alkotnak családot. Éppen a lány volt az, aki segített nekik az Instagram profilt létrehozni és megosztani a világhálón az első bájos közös szetteket.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A ’bonpon511’ felhasználónév a gyerekkori beceneveiket kombinálja, az esküvőjük dátumával (május 11). Tsuyoshi és Tomi azt állítják, hogy az öltözködésben mindig is hasonló irányvonalakat követtek. Egymástól is gyakran merítenek inspirációt és a programjuk is befolyásolja, hogy mit öltenek végül magukra. Bár mindig elegánsak, állítólag olcsó márkákat vesznek, nem költenek vagyonokat a ruhákra.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bájos páros szettjeit már közel 1 millióan követik az Instagramon.