Új korlátok.

Egy nemrégiben napvilágot látott tanulmány szerint, amely az Amerikai Geriátriai Társaság szakfolyóiratában jelent meg, gyakran előfordul, hogy az idősek olyan korlátozottsággal kerülnek haza egy kórházi kezelést követően, amelyekkel korábban nem rendelkeztek. Vagyis nem arról van szó, hogy betegek lesznek az intézményben, hanem „elfelejtenek” egyedül öltözni vagy felállni egy székből.

Az új gondok, a mozgáskorlátozottság komoly problémákat jelentenek a mindennapokban. Aki korábban egyedül öltözködött vagy fürdött, most már csak segítséggel boldogul.

Ezek a küzdelmek ahhoz vezethetnek, hogy a szeniorok visszakerülnek a kórházakba, vagy idősek otthonába viszik őket. Márpedig ez kihat a közérzetükre, az életminőségükre.

A tanulmány során a kutatók 515 embert vizsgáltak, akik 70 évesek vagy annál idősebbek voltak. A kutatás kezdetén otthon éltek, és nem igényeltek segítséget az alaptevékenységeikhez: a fürdéshez, az öltözködéshez, az otthonuk elhagyásához vagy egy székből felálláshoz.

A szeniorok életét nyomon követték, amikor kórházba kerültek, majd elhagyták az intézményt, miután állapotuk már nem igényelt állandó kórházi tartózkodást. Egy-hat hónappal a kórház után új akadályozottságok jelentek meg az idősek körében, meggátolva őket abban, hogy orvosi ellátás céljából elhagyják az otthonaikat, vagy hogy maguk gondoskodjanak az egészségi állapotuk fenntartásáról.

Alkalmatlanná váltak például az önálló öltözködésre, vagy arra, hogy átmenjenek a szobán, beüljenek egy székbe vagy felálljanak abból, hogy legyalogoljanak pár száz métert, megmásszanak egy lépcsőt vagy autót vezessenek. A korlátozottság az olyan napi feladatokban is gyakran tetten érhető volt, mint az ételkészítés vagy a gyógyszerek bevétele.

Egészen megdöbbentő számok láttak napvilágot: a vizsgált betegek 31%-a nem tudott segítség nélkül fürdeni, 42%-uk egyszerű házimunkák elvégzésére sem volt képes, 30%-uknak már a gyógyszerbevétel is gondot okozott, 34%-uk pedig kb. 400 métert sem tudott önállóan gyalogolni.

Azoknak, akik ebből az újfajta ’fogyatékosságból’ felépültek, ez legalább 1-2 hónapot vett igénybe. Számos esetben a felépülés még 6 hónap elteltével sem volt teljes.