Hogy lépést tudjanak tartani a változó világgal.

Nem könnyű a mai világban eligazodnia, tájékozódnia, de akár még kapcsolatot tartania is annak, aki legalább alapszinten nem járatos a modern technika világában. Valljuk be, nem is egyszerű feladat megérteni, megtanulni azt a sok újdonságot, ami már szinte napi szinten megjelenik.

Pedig az internet ismerete a fentieken is túlmutat: lehetővé teszi a hivatalos ügyek online intézését, élelmiszer, gyógyszer vagy könyvtári könyvek házhoz szállítását, ezzel önellátásra alkalmas esztendőkkel hosszabbítja meg az idősek életét.

A DélUtán Alapítványnál a szeniorok önkéntesek segítségével egészen kis fős csoportokban elsajátíthatják az internethasználatot és az okostelefon kezelésének alapjait.

Több mint 10 évnyi tapasztalattal és 20 önkéntessel várják az érdeklődő nyugdíjasokat a teljesen ingyenesen igénybe vehető képzésekre, melyek szeptembertől május végéig párhozamosan futnak.

A képzés általában kis (kettő-négy fős) csoportokban történik, így az oktatók figyelembe tudják venni az idősek egyéni problémáit és azt is, hogy ők nehezebben barátkoznak meg az új eszközökkel, kifejezésekkel. Az oktatás személyre szabott. Tematikájának összeállításakor az oktató tekintettel van a jelentkezők előzetes ismereteire. Az alapfokú számítógépes tanfolyamokon először a számítógéppel, az alapfogalmakkal ismerkednek meg az idősek. Ezt követi az internet oktatása: itt megtanulják a böngészők használatát, az e-mail küldést, a csatolmányok kezelését, de felhívják a figyelmüket az internet veszélyeire is. Haladó szinten már az internetes banki ügyintézést vagy az ügyfélkapu, Skype, Facebook használatát is oktatják.

Azoknak az idős embereknek, akiknek már van okos készülékük, de még nem merik, nem tudják használni, vagy akik most készülnek ilyet beszerezni, ingyen oktatják az okostelefonok és a tabletek ismeretét két fős csoportokban. A készülékek számukra fontos és szükséges szolgáltatásait tanítjuk nekik, illetve a haladóknak válaszokat, tanácsokat adunk a használathoz. Például segítenek letölteni az életet megkönnyítő ingyenes alkalmazásokat, megtanítjuk használatukat.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az idősek az első bizonytalan lépések után lelkesen és egyre nagyobb önbizalommal fordulnak a számítógépek, okostelefonok és az internet felé: több szempontból is kinyílik számukra a világ.

Egyrészt mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelő témákat, legyen szó akár kertészkedésről, ételreceptekről vagy éppen arról, hogy mi egy-egy gyógyszer mellékhatása. Másrészt azt is megtanulják, hogy a világháló segítségével hogyan tudnak egyszerűen és gyorsan újra kapcsolatba lépni az esetlegesen távol élő vagy külföldön munkát vállaló családtagokkal, gyermekekkel, unokákkal.

Mindezeken túl a tanfolyamokon új ismeretségek, barátságok is köttetnek, melyek hosszú távon is megmaradnak.

Az alapítványnál nem eresztik el a tanítványok kezét a csoport befejezése után sem: korlátozás nélküli gyakorlás segíti tanítványaikat az internet használata közben felmerülő kérdések, problémák megoldásában.

Az alapítvány munkájának népszerűségét az alábbi köszönőlevelek is alátámasztják:

A tanulást sohasem késő elkezdeni, az alapítvány eddigi legidősebb tanítványa 93 éves volt.

A tanfolyamokra jelentkezőknek gyakran több hónapot kellett várniuk, hogy elkezdhessék a tanulást. Ennek lerövidítése gimnáziumok bekapcsolásával volt lehetséges. Az elmúlt években az alapítvány jó tapasztalatokat szerzett az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumban és az a ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban, ahol a gimnáziumok informatikai eszközeit használva 10-12 idős tanítványt lehet egyszerre oktatni a gimnáziumok diákjainak közösségi szolgálatban nyújtott segítségével.

A segítő diákok élményeit és tapasztalatait fejezi ki egyikük levele:

„Nagyon nagy élmény volt átélni, hogy tudtam valakinek segíteni. Nőtt az önbizalmam és türelmesebb lettem. Sok szeretet adtam és kaptam. Felfrissítettem az eddigi tudásomat az informatikában.”

További információ és jelentkezés: delutan.hu
és 06 30 377 9030 (munkanapokon délután 14 és 18 óra között)