Végső elkeseredés.

Úgy tűnt, hogy egy átlagos nap lesz, amikor Michael Armus belépett a bankba, hogy elhelyezze megtakarítását. A 69 éves kaliforniai férfi azonban rögtön látta, hogy korábbi szomszédja a másik ablakban ülő alkalmazottal idegesen és indulatosan beszél. Azt ugyan nem vette észre, hogy a férfi egy papírt csúsztatott a bankosnak, amiben azt írta, hogy bombákkal van felfegyverezve és pénzt követelt, de Armus nyomban érezte, hogy cselekednie kell.  Az egykori szomszéd, Eduardo Placensia a pólója mögé próbált rejtőzni, a pénztáros arcán pedig félelem tükröződött, egyértelmű volt, hogy valami nincs rendben.

Így hát a bátor nyugdíjas odalépett ismerőséhez és megkérdezte: Mi baj? Nincs munkád? Mire a bankrablójelölt elkeseredetten válaszolt: Semmi sincs ebben a városban számomra. Börtönbe akarok menni.

Armus kivezette a bankfiókból az elszánt férfit, majd megölelte. Az elkeseredett szomszéd erre sírni kezdett.

Abban a pillanatban megérkeztek a rendőrök, és letartóztatták Placensiát. Később kiderült, hogy semmiféle fegyver nem volt nála, de a további sorsáról nem érkezett információ. Remélhetőleg, kap esélyt arra, hogy elkerülje a börtönt és tisztességes életet élhessen.