Boldog arcok.

Amikor beülünk egy étterembe, számos elvárással érkezünk: szeretnénk finomat enni, és elvárjuk, hogy a rendelésünkbe ne essen hiba, minden tökéletes legyen. Létezik azonban egy étterem a világon, ami éppen attól tökéletes, hogy semmi sem az benne, hiszen elképzelhető, hogy egész mást kapunk, mint amit kinéztünk az étlapon.

A Tokióban működő étterem mégis egyre több rajongót szerez. Már a neve is beszédes: Elrontott rendelések. És hogy miként lehetséges az, hogy mégis imádják a vendégek, miközben egész mást kénytelenek enni, mint amit választottak?

Nos, ebben a vendéglátó egységben demenciával küzdő emberek dolgoznak pincérként. Lehet, hogy azt hozzák ki, amit kértél, lehet, hogy valami teljesen mást.

Az étterem története 2017-ben indult, egy nyitás előtti rendezvénnyel, majd a személyzet egyfajta oktatásban is részesült. Egy pártfogó által kitett poszt aztán bejárta az internetet, így egyre növekvő rajongótábor várta a nyitást. Azóta már a város több éttermével dolgoznak együtt, sokakat megérint a küldetés, amit felvállaltak.

Az elrontott rendelés annyit tesz, hogy nem biztos, hogy azt kapod, amit szeretnél, de az biztos, hogy valami finom került az asztalodra. A rövid bemutatkozófilmben például a rendelések 37%-a nem ért célba, de ennek ellenére a vendégek 99%-a úgy nyilatkozott, hogy jól érezte magát és remek hangulatban vacsorázhatott.

Shiro Oguni, az étterem menedzsere abban reménykedik, hogy sokkal nyitottabban fogunk állni a demens betegekhez.

Hiszen világszerte 35 millió ember küzd ezzel a kórral, és ez a szám rohamosan növekszik. A demens betegek legtöbbször teljesen elszigetelődnek a társadalomtól. Az ehhez hasonló kezdeményezések lehetőséget adnak arra, hogy ne csak megértsük a nehézségeiket, de el is fogadjuk azokat, és segítsünk nekik abban, hogy ők is a közösség hasznos és értékes tagjainak érezhessék magukat.

Nagyon fontos lenne a társadalomban uralkodó szemlélet átformálása, hogy sokkal törődőbbek és elfogadóbbak legyünk mi, emberek. Legyünk bár demensek vagy nem, fontos, hogy harmóniában éljünk együtt.

https://youtu.be/su34Gx-STQk