Beszéljünk a családon belüli erőszakról!

Egyre többet hallunk a családon belüli erőszakról – lassan ledőlnek a tabuk, és képesek leszünk beszélni azokról az elfogadhatatlan dolgokról, amelyek az otthon négy fala közt történnek a világ minden részén.

Elsősorban a gyerekek és a nők az érintettek, ők az erőszakos cselekmények áldozatai (de ne feledjük, hogy férfiak is vannak köztük).

Törökországban kb. a nők 40%-át érinti a családon belüli erőszak, amely nem kevés alkalommal halálos kimenetelű. Egy képzőművész most úgy döntött, hogy olyan hatásos mementót készít, amin lehetetlen keresztülnézni, továbblépni.

Isztambulban 440 pár cipő került kiállításra, a lábbelik egy falon függenek.

Az installáció annak a 440 nőnek állít emléket, akiket a saját férjük, élettársuk ölt meg az elmúlt évben Törökországban.

Az alkotás Vahit Tuna grafikus dizájner, képzőművész nevéhez kötődik.

A művész saját bevallása szerint az inspirációt a közösségi médiában megjelenő, a problémával kapcsolatos üzenetek rohamosan növekvő száma adta. Tudta, hogy ezek a történetek olyan gyorsan tűnnek el, amilyen gyorsan néhány pillanatra felnyitják a tömeg szemét, és úgy érezte, hogy egy olyan mementóra lenne szükség, ami sokkal hosszabban emlékeztet minket arra, ami történik.

A magas sarkú cipők (amelyek nem az áldozatoké voltak) a női erőt, a feminista összefogást, saját lábon állást és függetlenséget szimbolizálják. Tuna választása nem véletlenül esett ezekre a cipőkre – nem szeretett volna lapos sarkakat, vagy például edzőcipőket. Törökország egyes részein egyébként szimbolikusan kihelyezik az elhunyt cipőjét a halála után, ez is a gyász része.

Az alkotó szerint erőt jelent, ha már tudunk és beszélünk a problémáról.

A következő lépés, ha az áldozatok azt is felismerik és megértik, hogy miként tudnak megbirkózni a helyzettel, hogyan tudják kezelni azt, miként tudnak segítséget kérni. Nagyon sok mindenre van szükségünk ahhoz, hogy megváltoztassuk a rendszert, de minden kis lépés számít az oda vezető úton.

Képek: www.instagram.com