Beszélni kell!
A Chaná, helyesen ‘Lanték’ a charruai nyelvcsalád része, egy nyugodt, csendes torokhangokkal beszélő nyelv, amely sokkal inkább a szájüreg hátsó, mint elülső részén képezi a hangokat.
A nyelvet beszélő Mr. Blas Jaime, egy argentin úr Entre Ríos provinciából már nyugdíjasként, 71 évesen határozta el, hogy keres valakit, akivel társaloghat az anyanyelvén.
Azonban a spanyol nyelv uralma miatt senkit sem talált, kiderült, hogy ő maga egy szinte kihalt nyelv utolsó beszélője. Jaime végül felkeresett egy bennszülött eseményt, ahol a szervezők arra kérték, hogy mesélje el a történetét. Attól a pillanattól kezdve úgy érezte, hogy nem is akarja abbahagyni a beszédet, mert rájött, hogy egy egész nép öröksége az ő kezében van.
Számtalan dokumentumfilmben szerepet, újságokban mesélt, rajzfilmben beszélt anyanyelvén, hogy felhívja a figyelmet szeretett nyelvére, Instagram profilokban bukkant fel, előadásokat tartott. A legfontosabb azonban az volt, hogy évekig dolgozott Pedro Viegas Barros nyelvésszel, hogy létrehozzanak egy szótárt, amelyben most már több mint 1000 Chaná szó gyűlt össze, valamint rituálék és népi hagyományok jegyzéke is helyet kapott benne.
Jaime munkája az UNESCO érdeklődését is felkeltette, amely komoly pénzeket, időt és személyzetet áldoz a nyelvek változatosságának megőrzésére, amik közül ezernyi áll a kihalás szélén.
A nyelv az identitásunk része, egy más nyelvi struktúra más gondolkodást feltételez, amire remek példa Jaime, akinek nyelve a gyarmatosítás emlékét is őrzi. Az intelmeket generációról-generációra adták át: „Ne sírj, ne mutasd meg magad! Ne nevess túl hangosan! Beszélj nyugodtan! Ne mondj senkinek semmit!” – mesélte Evangelina, Jaime lánya, aki apjától tanulta a nyelvet és most másoknak is tanítja, olyan argantinoknak vagy uruguayiaknak, akik úgy vélik, hogy a Chaná-k leszármazottai. Egykoron az asszonyok voltak a az emlékek és a történetek őrzői, de Blas anyja lány nélkül halt meg, nem tudta továbbadni a tanításait, így a fiának mesélte el azokat.
