Élet a tábor után.

A szülők számára nagyon fontos a tábor végén a gyermekek „átvételekor”, hogy pár mondatban összefoglaljuk, hogy viselkedett, miben fejlődött, a tábor végére miket tanult (például szénhidrát számolása, szénhidrát mennyiségének tippelése csak a tányérra tett mennyiségből, OKOSTÁNYÉR® ).

Közvetlen a tábor után is, amikor még „friss az élmény” érdemes megbeszélést tartani a táboroztatóknak, ahol a különböző tapasztalatokat megoszthatják egymással, amire a tábor alatt nagyon kevés idő jutott, a későbbiekben azonban hasznosak. Dietetikussal például azt fontos tisztázni, hogy étkezések előtt mennyi időre van minimum szükség, hogy átbeszéljük a gyerekekkel, mit és mennyit esznek az adott fogásból, vagy hogy egyes új élelmiszerekkel milyen tapasztalatunk volt, azt jövőre is beépítsék-e a menübe vagy sem.

A megbeszéltek alapján érdemes változtatásokat bevezetni, illetve bizonyos programokban újítani évről évre, főként a visszatérő táborozók miatt (például közös sütés esetén új recept kipróbálása, új nyersanyagok megismertetése).

A táborok nagy előnye, hogy észrevétlenül tanulhatnak a gyerekek, nem a megszokott iskolai formában. Erre számos lehetőség nyílik a kiscsoportos beszélgetésektől kezdve, az oktató kártyajátékon, a közös sütéseken át egészen az étkezések, ételek szénhidráttartalmának közös és/vagy egyéni kiszámolásáig.

Lássunk néhány konkrét kérdést, amit végig kell gondolnunk a gyakorlatok, programok megtervezésekor:

A legtöbb módszert a gyakorlatban úgy tudjuk hatékonyan megvalósítani, ha kisebb csoportokra osztjuk a gyerekeket. Így könnyebben tudjuk irányítani a beszélgetést, mederben tartani az eseményeket és minden gyereket be tudunk vonni a feladatba.

A csoportok kialakításánál érdemes pár szempontot figyelembe venni, ilyen lehet az életkor, a tudásszint, a gyerekek közötti kapcsolat stb.

Át kell gondolni, hogy az adott életkornak megfelelően milyen hosszú programot tervezzünk, mennyi ideig tudnak a gyerekek a feladatra koncentrálni.

Mennyire tudják önállóan megcsinálni a feladatot, mennyire kell nekik segíteni. Természetesen ebből a szempontból elengedhetetlen a kiscsoportos ételkészítés programnál előzetesen akár többször is végigcsinálni például a süteménykészítést, profi módon begyakorolni a lépéseket.

Mivel tudjuk kellően felkelteni a gyerekek érdeklődését, motiválni őket hogy tényleg észrevétlenül, játszva tanuljanak? Például sütésnél megkóstolhatják a végeredményt, vagy olyan ételeket készítünk velük, amelyek finomak, gyorsan összeállíthatók, nem igényelnek speciális nyersanyagokat, bonyolult konyhatechnológiát és bizonyos életkor felett egyedül is el tudják készíteni, pl. a zabpelyhes-banános gofrit (sikerélmény).

A feladatok jelentsenek kihívást, hogy ne unatkozzanak, de ne legyenek megoldhatatlanul nehezek, mert kudarcként élhetik meg, ha nem sikerül.

A csapatok között akár versenyt is hirdethetünk, a teljesített feladatokért pedig pontokat adhatunk, így kialakulhat egy sorrend, a gyűjtött pontok pedig beválthatók kis csecsebecsékre a tábor végén. Ezt a módszert a rend megtartására is használhatjuk, például adhatunk pontokat a foglalkozások utáni elpakolásért is.

Egy konkrét példa: közös sütés, főzés

Egy közös ételkészítés a gyerekekkel remek alkalom arra, hogy beszélgessünk velük táplálkozási szokásaikról, hogy Ők hogyan menedzselik az étkezéseiket, mit tudnak az alapanyagokról, hogyan oldják meg a különböző élethelyzeteket (például iskolai kirándulás, testnevelésóra, házibuli stb.).

A gyakorlat lépései: a sütés/főzés megtervezése, lebonyolítása, tapasztalatok összeszedése (ha szükséges változtatások eszközölése).

A tervezés lépései:

  1. A recept kiválasztása, kipróbálása.
  2. Megfelelő mennyiségű alapanyag kiszámolása, beszerzése (hány csoport lesz, mennyit kell készíteni pl. egy kekszből, gombócból, hogy mindenki kóstolhasson).
  3. Szükséges eszközök meghatározása (edények, sütő, turmix, tálak stb.), beszerzése.
  4. Oktató kellékek összegyűjtése, például tápanyagtáblázat, alapanyagok csomagolása a tápanyagösszetétel információival, OKOSTÁNYÉR®.
  5. Végiggondolása, hogy milyen témákat szeretnénk érinteni az ételkészítés közben a kötetlen beszélgetés során (szénhidrát-felszívódást befolyásoló tényezők, szénhidráttartalom, cukorbetegségben kiemelten fontos tápanyagok fajtái, pl. rostok stb.).

A gyerekekkel közös ételkészítés során különösen figyelni kell a higiénés előírásokra és a biztonságra, ezért érdemes 2-3 fős csapatokban és egyszerűen elkészíthető receptekben gondolkodni.

Lássunk egy már kipróbált és nagy sikernek örvendő receptet!

Sajtos szívek

Hozzávalók (50 db-hoz):

  • 200 g teljes kiőrlésű búzaliszt (helyettesíthető pl. 60%-kal csökkentett szénhidráttartalmú, rostban gazdag lisztkeverékkel)
  • 1 db nagy tojás (L-es)
  • 100 g reszelt sajt
  • 100 g margarin
  • 1 teáskanál sütőpor
  • ízlés szerint fűszerek, pl. majoránna, kakukkfű, frissen őrölt bors, chili

Elkészítés:

A hozzávalókat összegyúrjuk és vizes kézzel 10 azonos nagyságú golyót formázunk a masszából. A golyókat kör alakúra nyújtjuk a virágalakú gofrisütő-formájának méretére (így lesznek a kész ropogósok szív alakúak). A kellőképpen forró gofrisütőbe tegyük bele az ellapított tésztamasszát, és pár perc alatt süssük ropogósra. Ha kihűlt, széttördeljük 5 db szív formára.

Egyéb javaslatok: A massza elég zsiradékot tartalmaz, ezért a gofrisütőt külön nem kell kikenni olajjal. Plusz sót sem kell beletenni, a sajt kellően sós ízt kölcsönöz a rágcsának. Amennyiben nagyobb adagot készítünk, pl. 1 kg liszt felhasználásával, akkor a margarin egy része helyett zsírosabb joghurtot is használhatunk. A teljes kiőrlésű lisztek bátran kombinálhatók, pl. a zabliszt, rozsliszt, maglisztek.

1 db sajtos szív energia- és tápanyagtartalma teljes kiőrlésű búzalisztből készítve: 143 kJ/34 kcal, 1,2 g fehérje, 2,2 g zsír, 2,4 g szénhidrát, 6,3 mg koleszterin, 0,7 g élelmi rost.

1 db sajtos szív energia- és tápanyagtartalma 60%-kal csökkentett szénhidráttartalmú lisztkeverékből készítve: 162 kJ/39 kcal, 2 g fehérje, 2,9 g zsír, 0,8 g szénhidrát, 6,3 mg koleszterin, 0,6 g élelmi rost.


Felhasznált irodalom

Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége. Okostányér® 6-17 éveseknek. [Internet]. Elérhető: https://www.okostanyer.hu/okostanyer-gyermek/

A cikk szerzője: mdosz.hu