Télen több a baleset.
Igazi fekete januáron vagyunk lassan túl – figyelmeztet a Katasztrófavédelem. Idén eddig 750 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat. Huszonnégy eset áldozatot is követelt, csak az elmúlt hétvégén öt ember halt meg lakástűzben.
A statisztikát nézve ez azt jelenti, hogy januárban eddig átlagosan óránként keletkezett egy lakástűz Magyarországon. A legtöbb lakástűz egy-két négyzetméteres, azonban naponta három-négy otthon semmisül meg az emberi gondatlanságra visszavezethető tüzek miatt.
A tél, és azon belül is ezek a kemény, fagyos hetek kedveznek a lakástüzeknek. Többet vagyunk ugyanis otthon, többet főzünk, többet fűtünk.
A halállal végződő lakástüzek áldozatai szinte kivétel nélkül egyedül élő idős emberek.
A katasztrófavédelem mindenkit arra kér, hogy figyeljenek egyedül élő idősebb szomszédjukra, ismerősükre. Egy füstérzékelő beszerzése megoldást jelenthet, hiszen a statisztikák szerint nem csak haláleset nem következett be, de még nagyobb tűz sem keletkezett azokban a lakásokban, házakban, ahol volt füstérzékelő.
Egy jó minőségű füstérzékelő néhány ezer forintba kerül és a tűz keletkezésének legelején jelez. Az érzékelő hangos sípolását meghallva még van idő kimenekülni a lakásból, vagy az otthon lévők akár még saját maguk is meg tudják fékezni a kezdeti lángokat anélkül, hogy testi épségüket kockáztatnák.
A legtöbb lakástűz a fűtéssel, főzéssel, dohányzással, hibás, nem megbízható elektromos eszköz használatával hozható összefüggésbe.
A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint ezekre érdemes odafigyelni:
- Azokban a háztartásokban, ahol fával fűtenek, ne legyen túl közel a tüzelő a kandallóhoz, cserépkályhához, vagy kazánhoz.
- Ne fűtsenek háztartási hulladékkal! Az olyan kéményben, ahol akár csak két hétig szeméttel fűtenek, annyi korom és kátrány rakódik le, mint egy teljes fűtési szezonban egy olyan kéményben, amelynél megfelelő tüzelőt használtak.
- Ahol rendszeresen szeméttel fűtenek, ott előbb-utóbb meg fog gyulladni a kéményben lerakódott kátrány és korom. A kéményről másodpercek alatt átterjed a tűz a ház tetejére.
- Gyakori, hogy a dohányzás vezet sérüléssel járó, vagy halálos lakástűzhöz. Fekve, ágyban ne dohányozzanak, ne aludjanak el hamarabb, mint a cigaretta.
- A régen épült házakban több elektromos eszköz együttes használata túlterhelheti a hálózatot, ami miatt tűz keletkezhet. A régi elektromos rendszereket vizsgáltassuk felül egy villanyszerelővel!
- Ha a biztosítékot rendszeresen lecsapják az elektromos eszközök, ha az elosztó, a hosszabbító, vagy a konnektor elszíneződött, el van deformálódva a hőmérséklettől, ne használjuk és hívjunk villanyszerelőt!
Forrás: www.katasztrofavedelem.hu