Hányszor fordult elő veled életed során, hogy vágytál valamire, meg akartál tenni valamit, majd eszedbe jutott, hogy „de mit fognak hozzá szólni?” – és nem tetted?
Nem mentél ki a táncparkettre, amikor szíved szerint roptál volna egyet, inkább szégyenlősen visszakoztál. Nem vettél fel egy csinos blúzt, mert a te korodban már nem illik. Nem váltottál munkahelyet, mert mások szerint oltári felelőtlenség lett volna. Nem váltál el, mert mások szerint a párod olyan jó parti és különben is ott vannak a gyerekek. Veled is előfordult már hasonló eset?
Szerinted jól tetted? Vagy megbántad?
Van bennünk egy ösztönös erő, a „szív szava”, vagy nevezzük bárhogy, ami ritkán téved. Súg a vágyainkról, az álmainkról és arról, hogyan érezzük jól magunkat a bőrünkben. Aztán felsorakoznak – sokszor az ellentétes oldalon – az elméletek, félelmek és a mások véleménye. Ezekkel ritkán értünk egyet, ezért választanunk kell: magunkra vagy másokra hallgatunk?
Egyrészt azért egyedi a helyzet, mert senki más nincs a mi bőrünkben. Talán ismeri az életünk egy kisebb-nagyobb részét, de az egészet biztosan nem; nem élte át az összes pillanatunkat, mint ahogy mi sem az övét. Ítélkezni könnyű bárki felett, de annak valóban akkora jelentősége lenne? A te életed, a te döntésed! Önmagad felvállalása talán az egyik leghatározottabb lépés a boldogság felé vezető úton. Ezt sosem késő megtenni!
Többek között Ausztráliában sok nyugdíjas már megtette azt, amin mások inkább csak ámulnak. Elsétáltak a legközelebbi edzőparkba és – a fiatalokhoz hasonlóan – nekiálltak sorban kipróbálni a különböző tornaeszközöket. Először talán furcsán néztek rájuk, kicsit meg is mosolyogták őket, de kitartásuk végül tiszteletet ébresztett a szemlélődőkben:
Remek példája annak, hogyan lehet véghezvinni azt, amit szeretnénk, kortól és mások véleménytől függetlenül is. Egyszerűen azt tették, amit helyesnek gondoltak!
