A veszteség fájdalma valóban testet ölthet fizikailag is.
Amikor azt mondjuk valakinek megszakad a szíve, az majdnem fedi is a valóságot. Egy szerettünk elvesztése hatalmas trauma, a gyász tényleg növeli a szívroham és a stroke kockázatát. Ilyenkor a szervezet hatalmas stresszt él át, ami a depresszióval karöltve különböző folyamatokat indít el a testben, megváltoztatva a hormonális egyensúlyt, a vérnyomást, és számos kellemetlen következménnyel járhat. Ez már önmagában is nagy kockázatot jelent, ráadásul sokan a mélabú miatt nem esznek, isznak, alszanak rendesen, illetve a szükséges gyógyszereiket sem veszik be.
A gyász minden embert megvisel, aki valaha szeretett valakit, ezen a folyamaton mindenki végigmegy legalább egyszer. Nem lehet elcsalni, nem lehet félvállról venni, nem lehet elnyomni, mert előbb-utóbb a felszínre tör a lélek legrejtettebb bugyraiból. Ahhoz, hogy ez ne váljon végzetessé, szükségünk a magunk és/vagy a mások támogatására.
A támogatás, a megértés, az együttérzés, ami átsegíthet egy ilyen nehéz időszakon és az, ha találunk még értelmet az életünkben a veszteség ellenére. Ugyanis van, mert mindig van, csak olykor embert próbáló rátalálni…
