A Nemzeti Űrtársaság tagja.

1956. július 9-én született Kaliforniában. Apja séf, anyja kórházi dolgozó volt. Nagycsalád vette körül, bár szülei elváltak, ő 2 testvérével, és apja új párjának gyermekeivel nevelkedett. Tom szégyenlős volt, amit azzal próbált álcázni, hogy bohóckodott.

Középiskolásként kóstolt bele a színészetbe, majd az egyetemi évei alatt eljutott fellépőként egy fesztiválra is. 1980-ban New Yorkba költözött, majd Los Angelesbe és meghallgatásokra járt.

Kisebb szerepek megtalálták, az első komolyabb felkérés 1984-ben a Csobbanás c. filmben érkezett Daryl Hannah oldalán. Itt már felfigyeltek rá, és sorra kapta a szerepeket (Legénybúcsú, Pénznyelő, majd a Segítség, felnőttem!, ami Oscar jelölést hozott).

Bár Tom komikusi vénája, kisfiús bája, könnyedsége kétségtelen, a pályája során megtalálták a komolyabb szerepek is: Philadelphia – Az érinthetetlen, Ryan közlegény megmentése, Philips kapitány. A Forrest Gump-ért 70 millió dollárt és egy Oscar-díjat tett zsebre (az elsőt már az Philadelphia-ért megkapta).

Tom rendezőként is bemutatkozott már, rajong az űrhajózásért is, ezért az asztronauták Holdra küldéséről forgatott.

Me and Steve the Truck Driver stuck in hwy const. We were both hauling STEEL up 93! Hanxhttp://content.whosay.com/l/IiKcd1C

Közzétette: Tom Hanks – 2017. szeptember 21., csütörtök

Lotta fights in Henry IV. Gotta practice every night. At the VA in LA through June. Shakespeare Center LA! Hanx!

Közzétette: Tom Hanks – 2018. június 7., csütörtök

Excited about my new car!! Hanx.

Közzétette: Tom Hanks – 2018. augusztus 5., vasárnap

Több mint 30 éve Rita Wilson-nal él, házasságuk példaértékű az álomgyárban.

Fotó: Getty

Record out today Rita Wilson AND her Star on the Hollywood Walk of Fame. The girl’s got it! Hanx

Közzétette: Tom Hanks – 2019. március 29., péntek



Címke: születésnap