Adnak egy esélyt még maguknak.

Annyi okosságot hallunk arról, hogy fel lehet-e melegíteni egy kapcsolatot vagy sem, de az igazság az, hogy minden történet más. Van, aki úgy véli, működhet a második nekifutás, még akkor is, ha közben eltelt egy fél évszázad.

Harold Holland (83) és Lillian Barnes (78) komolyan gondolták az újrakezdést. A bűbájos pár április 14-én mondta ki a boldogító igent, másodszorra – reményeik szerint ezúttal örökre. A ceremóniát egyik unokájuk vezényelte le.

Bizony, nem csak gyerekeik, de unokáik is vannak, hiszen egyszer már házasok voltak. A páros először egy étteremben találkozott Kentucky-ban, majd nem sokkal később, 1955 karácsonyán egybekeltek.  Barnes ekkor mindössze 16 éves volt, Holland pedig 20. 8 évvel később, amikor elváltak, már 5 közös gyermekük volt, és még mindig nagyon-nagyon fiatalok voltak mindketten. A férfi elmondása szerint a munkája miatt volt sokat távol a családjától, ez vezetett a szakításhoz, és saját bevallása szerint ő volt az, aki éretlennek bizonyult az együttélésre.

A válásuk után mindketten újraházasodtak, közben végig jó kapcsolatban maradtak, és a gyerekek is közös pontot jelentettek. 2015-ben mindketten özvegyek maradtak, és ezután Holland és Barnes egy közös családi alkalmon vettek részt. Ahogy ez lenni szokott, innentől felgyorsultak az események, a nő elhívta a férfit gyerekeivel együtt hálaadásnapi vacsorára, majd egyre többet beszéltek telefonon is.

„Valahogy az egyik dolog vezetett a másikhoz. Elkezdtünk randizni és azóta együtt vagyunk. Tavaly decemberben pedig ismét szóba került a házasság gondolata.”- mesélte Barnes.

„Körülbelül 3 hónap alatt eljutottam oda, hogy megkérdezzem, szeretné-e ezt az egészet újrakezdeni. És ő azt felelte, igen. Kapcsolatban voltunk mindig is, és azt hiszem, valahol mélyen mindig ott volt ez az első szerelem.”- tette hozzá a férfi.

„Olyan, mintha leírnánk egy teljes kört. Együtt kezdtük és most azt hiszem, együtt fejezzük be.” – összegez a boldog menyasszony.

A páros szeretné együtt megtenni az utolsó mérföldeket, és ugyanerre vágynak a gyerekek is. Mindenki boldog, és azt reméli, hogy másodszorra sikerül. Miért is ne lehetne így?

Forrás: www.countryliving.com, fotó: Charles Bertram/Lexington Herald-Leader/AP