Sok helyen a kihalás fenyegeti.

A mocsári kockásliliom vagy kotuliliom, kockaliliom, vadtulipán a liliomfélék családjának tagja. A 2016-ben az ’Év vadvirága’ címet viselő szépség hazánkban védett, eszmei értéke 50 000 Ft.

Európában, főleg Közép- és Délkelet-Európában található meg, de általában csak szórványosan; a rétgazdálkodás változása, a lecsapolások, gyepfeltörések következtében sok helyen a kihalás fenyegeti. Magyarországon a Muravidéken, a Zalai-dombvidéken, a Zselicen, a Csereháton, a Bodrogközben, a Beregi és Szatmári-síkságon lelhetjük fel, főként mocsárréteken, ligeterdőkben, nedves réteken, síklápokon. Kertekben is felbukkan dísznövényként.

A hagymás évelő virága kicsit a tulipánra emlékeztet, bókoló, harang alakú, általában magányosan, néha párosával fejlődik. Szépséges, bíbor vagy rózsaszínű, néha fehér virágait április-május környékén hozza. 6 egyforma lepellevél szabadon áll, alapszínüket sakktáblaszerűen barnásvörös foltok tarkítják. Élőhelyei a tél folyamán gyakran vízzel borítottak, ami lehetőséget biztosít magjainak a vízzel való terjedésre. A kifejlődő növénykék 4-5 évig nem hoznak virágot, 5. évtől azonban rendszeresen virágoznak.

A drávaszentesi Üde rétek tanösvényen található állományok már virágba borultak.

Forrás: ddnp.hu