Olasz életkedv a tengerentúlon.

Les Savino 1922 augusztusában született az Egyesült Államokban. A Pennsylvania államban élő, most 100 éves férfi bevallja, hogy már neki sincs minden nap kedve lemenni az edzőterembe, ugyanakkor tudja, hogy muszáj, ha jól akarja érezni magát. Márpedig ő a mozgásban hisz, nem a gyógyszerekben és szerencsére tablettákat csak a magas vérnyomására szed. Sosem volt komolyabb betegsége sem, de az utóbbi években az egyensúlyozószervével gondok akadnak.

Savino szereti élvezni az életet, pedig az ő korában ezt már kevesen teszik. A napjai ugyanolyan normálisak, mint 30 éves korában voltak. Minden nap lejár mozogni, az edzéstől egyszerűen jól érzi magát. A 3 órás fizikai munka után sokkal aktívabb, mint amikor nekikezdett. Hétfőn, szerdán, pénteken súlyt emel, kedden és csütörtökön a kardiomozgás kerül sorra.

Fotó: Hanover Area YMCA

A szenior mindkét szülője Olaszországban született, és nagyon szegényen érkeztek az Egyesült Államokba, ahol rendkívüli körülmények között is túléltek. Apja 84, anyja 89 évet élt, így biztosan szerencsés géneket is örökölt. Az idős férfi a mértéktartó étkezésre esküszik, csupán annyit eszik, hogy ne legyen éhes. Nem nagy húsevő, inkább a tenger gyümölcseit és a zöldségeket kedveli. Hetente egyszer egy olasz tojásételt készít. Ugyanakkor rendkívül édesszájú, ebéd és vacsora után is szeret sütit, csokipudingot, kis finomságot enni. Savino minden este 2 martinit iszik meg, de nem emlékszik rá, hogy valaha is részeg lett volna.

A férfi iskoláskori szerelmét, Barabara-t vette el, akivel 70 évig voltak házasok. Mindketten első generációs amerikaiként tökéletes párost alkottak. Az ír felmenőkkel rendelkező asszony sajnos 11 év elhunyt. 4 gyermekük született, Savino már dédnagypapa. A matuzsálem szívesen köt még ma is ismeretségeket és mindig is szerette a kapcsolatait ápolni. Derűs, optimista személyisége van, az elméje és a memóriája ma is éles, könnyen társalog, szereti a humort.

100. születésnapján egyébként egy autóval lepte meg magát, ezzel megy az edzőterembe és a heti nagybevásárlásra is.

Fotó: Hanover Area YMCA

Savino egészen 83 éves koráig dolgozott nem is akart nyugdíjba menni, de a felesége már sürgette. Az élelmiszeriparban dolgozott és a világ minden részéről érkező ügyfeleivel nagyon szeretett találkozni

Számra nagyon fontos, hogy jól informált és mentálisan ép maradjon. Éppen ezért sokat olvas, kedveli a kihívásokkal teli krimiket, de hobbija az ólomüvegkészítés és bútorokat is szívesen barkácsol.

A legfontosabb pedig talán az, hogy Savino tiszta szívéből élvezi az életet.

Kiemelt kép: Hanover Area YMCA