Az ikrek hosszabb életre számíthatnak.

100 gyertyát elfújni a tortán már önmagában elismerésre méltó, ha viszont egy ikerpár mindkét tagja eléri a centenáriumi kort, az különösen ritka esemény.

Az USA-ban, Georgia államban tavaly szeptemberben ünnepelték 102-dik születésnapjukat a Crumby ikrek.

A két idős hölgy, Ann és Gussie kontyba fogott ősz hajjal, pirosra lakkozott körmökkel és egyforma ruhában, elegánsan fogadták a gratulációkat. Az irigylésre méltó energiával rendelkező testvérpár humorát és tökéletes szellemi épségét is megcsillantotta a rendezvényen.

„Nem is tudom, hogy idős vagyok. Még mindig fiatalnak érzem magam.” – közölte Ann.

„Semmi különbséget nem érzek ahhoz képest, amikor 101 voltam” – tette hozzá Gussie. A matuzsálemek hangsúlyozták, hogy nagyon fontos, hogy maguk mellett tudják a másikat, mindig együtt akarnak lenni.

Az ikrek 1916-ban születtek, a nagymamájuk nevelte fel őket egy farmon.

Sokat dolgoztak a földeken, és egy icipici iskolába jártak, ahol mindössze egyetlen tanár tanított. Mindketten varrónők lettek, Ann New Yorkba költözött, amikor férjhez ment, Gussie viszont közelebb maradt szülőfalujához a párjával. Évtizedekig külön éltek, de aztán újra egymásra találtak a 90-es években.

Egyébként egy új tanulmány szerint az ikreknek nagyobb esélyük van arra, hogy hosszabb életet éljenek.

Az erős szociális kötődésük segít, érzelmi támogatást jelent, a nehéz, stresszes időkön is átlendít. Egészségesebb életet biztosít, egy kicsit a „házastársi védőmechanizmushoz” hasonlóan működik – tudjuk, hogy a házasok egészségesebbek átlagban, mint a szinglik.

A Gussie ikrek idén lesznek 103 évesek, érdeklődve várjuk, hogy érkeznek-e képek az ünnepségről!

https://www.youtube.com/watch?v=TMHI6Ga1wYo