Szabadesés.

Sosem késő valóra váltani az álmaidat-mondani valószínűleg könnyebb mindezt, mint meglépni. Szerencsére azonban vannak olyan bátor vállalkozók, akik egy bizonyos koron túl sem félnek hajmeresztő kalandokba vágni.

A 104 éves chicagói Dorothy Hoffner kitűnő példa erre. Ő mostantól a legidősebb ember, aki ejtőernyős ugrást hajtott végre. Miután földet ért a tandem ugrást követően az őt kísérő oktatóval együtt, boldogan kürtölte világgá, hogy a kor csak egy szám.

Hoffner Illinois állam északi részén, a Skydive Chicago segítségével vállalkozott a nem mindennapi mutatványra. Hozzá kell tenni, hogy nem ez volt élete első ugrása, már néhány évvel ezelőtt végrehajtott egy ugrást, amikor kereken 100 éves volt. Noha akkor kisegítették őt a gépből az oktatóval együtt, most az asszony ragaszkodott ahhoz, hogy ő irányítsa a tandemugrást 4 ezer méter magasból.

A repülőben az ejtőernyős társai között ülve csupa mosoly volt, ahogy várta, hogy őrá kerüljön a sor. Amint kinyílt a helikopter ajtaja, a nő magabiztosan ugrott ki a segítővel együtt. Ey bukfenc után élvezte a szabadesést, majd  kis idő múlva az oktató kinyitotta az ejtőernyőt és lassan leereszkedtek a földre.

Hoffner ugrása előtt a rekordot a 103 éves svéd Linnéa Ingegärd Larsson tartotta 2022 májusa óta. Az új rekord hitelesítése most van folyamatban.

Hoffner rendkívül boldog volt és elképesztő élményként jellemezte az ugrást. Most  már egy új kalandon töri a fejét. Mivel decemberben 105 éves lesz, úgy gondolja, hogy egy hőlégballonos utazással tudna stílusosan ünnepelni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Skydive Chicago (@skydivechicago) által megosztott bejegyzés

A kiemelt kép illusztráció.