Hasznos tudás.

Kenyában egy nagymamának egészen más tudásra van szüksége, mint nálunk. Az afrikai országban sajnálatos módon hatalmas problémát jelent a szegénység és a munkanélküliség és ennek következtében a bűnözés is.

Az asszonyok fokozottan kitettek a szexuális visszaéléseknek, a jelentések szerint 5 ezer ilyen jellegű bűncselekmény történik az országban évente. A pandémia alatt a számuk ráadásul tovább növekedett. A legtöbb elkövető családtag vagy közeli ismerős, ezért sokszor a nők még azt sem igazán érzékelik, hogy áldozatokká váltak. Szinte természetesnek tartják, hogy akaratuk ellenére megerőszakolják őket.

Korogocho egy Nairobi melletti hatalmas, szlömös nyomornegyed. Itt gyűlnek össze azok a nagymamák, akik önvédelmet szeretnének tanulni. Az oktató szerint nagyon fontos lenne, hogy minden nő meg tudja védeni magát, ismerje azokat a fogásokat, amelyekkel időt nyerhet a menekülésre egy támadás esetén.

Az idős asszonyok bokszolni, ütni is tanulnak. Heti két órában vesznek részt egyfajta taekwondo edzésen. Sokan özvegyek vagy egyedülállók. Rendkívül szomorú látni, hogy a legidősebb asszonynak, a 110 éves Wambui Njoroge-nek is szüksége van ezekre az ismeretekre.