Árulkodó kép.

Egy bájos párizsi nő és a macskája: első ránézésre a régi fotón nincs semmi különös. A házikedvence társaságában, a korabeli divatnak megfelelő ruhában és frizurával pózoló hölgyet 1915 körül kapták lencsevégre. Talán egy derűs napot tölthetett el buja kertjében, ahol a háttérben a kalitkában egy kis madár is feltűnik. Az énekesmadarak tartása az 1800-as évekre és az 1900-as évek elejére volt jellemző, akkor jött igazán divatba, egyfajta státuszszimbólumnak számított. A hölgy ölében látható újságra ránagyítva azt is megállapíthatjuk, hogy a példány 1915. augusztusában került a hírlapárusokhoz.

Ami viszont igazán érdekes, az az, hogy a nő kertje tele van kannabisszal, vagyis kenderrel, ami felismerhető jellegzetes leveleiről. Elképzelhető persze, hogy orvosi célokra alkalmazták, de az is lehet, hogy a nagy zöld levéltömege miatt dísznövényként vagy kuriózumként ültették. Akkoriban egyébként is menőnek számított különféle egzotikumokkal fotózkodni, például egy cserép kukoricalevél társaságában.

Napjainkban valószínűleg senkinek sem jutna eszébe kenderrel pózolni, a növény jogi megítélése ugyanis kétséges. Vannak országok, ahol legális, máshol teljesen tiltott, illegális, és akad jó néhány állam, ahol félig megtűrt, azaz bizonyos keretek között, adott felhasználási célra engedélyezett a termesztése. A jogi szabályozás meglehetősen bonyolult, nem mindegy, hogy ipari vagy egyéb célra használnánk-e a kendert, hogy mekkora a fajta hatóanyag-tartalma, hogy saját magunknak vagy kereskedésre szánjuk-e stb. Még az Európai Unióban sincs egységes szabályozás, de a WHO állásfoglalásában elismeri a kannabisz és a kannabinoidok orvosi alkalmazását.