Szemétgyűjtögetők.

Kairó mellett, a Mokattam hegységbe ágyazva találjuk a Barlangtemplomként is emlegetett Szent Simon kolostort. Ez a hatalmas templom nem csak Egyiptom, de az egész Közel-Kelet legnagyobbika.

A ’zabbaleen’-ek alapították, akiknek neve szemétgyűjtögetőt jelent, és valóban erről a tevékenységükről váltak híressé.

Történetük az 1940-es évekre nyúlik vissza, amikor az Egyiptom felső részén élő farmerek leszármazottai Kairóba kezdtek vándorolni az éhség és a munkanélküliség miatt. Az új helyen eleinte tovább gazdálkodtak, kecskét, tyúkot, disznót neveltek egész addig, amíg rá nem találtak egy nagyobb jövedelmet eredményező munkára. A hulladékot összegyűjtötték, szétválogatták és az értékes darabokat eladták.

1969 körül a kairói városvezetés elhatározta, hogy minden szemétgyűjtögetőt egy helyre, egy településbe terel, ez lett Zabbaleen városa.

A közösség elsősorban kopt keresztényekből állt, akik szentélyt emeltek az imáikhoz. Miután az első templomuk 1975-ben leégett, nekifogtak egy kolostor építésének, ebből lett a mai Szent Simon kolostor. Egy már létező barlangra építették a gigantikus, 20 ezer főt befogadni képes templomot. A közeli barlangokban is működnek imahelyek, amelyek így egyfajta hálózatot alkotnak.

A lenyűgöző szentély igazi mestermű, megkapó festményekkel és a falakba vagy sziklákba vájt történetekkel. A Barlangtemplom Szent Simon nevét viseli, aki a 10. század végén élt és cserzéssel foglakozott, ami a mai napig fontos tevékenység a régióban.