Több, mint kulináris emlék.

A régészek munkája minden nap váratlan meglepetéseket tartogathat, de nemrég valóban nem mindennapi leletek kerültek elő: két ép üveg, tele folyadékban úszó, tartósított cseresznyemaradványokkal, mégpedig George Washington egykori birtokáról, a Virginia állambeli Mount Vernonból.

Az üvegekre egy hatalmas kastélyfelújítási program során bukkantak, amelynek célja az épület állagmegóvása és stabilizálása volt.  A sötétzöld, Európában készült üvegek alakjuk és stílusuk alapján kb. 1750 körül készülhettek, a feltételezések szerint 1770 előtt földelhették el őket, amikor a padlózatot fektették le. Az üvegekben még mindig valamilyen folyadék lötyögött és abban czeresznyemagok, szárak úsztak, az elegy cseresznyeillatot árasztott.

Fotó: Mount Vernon Ladies’ Association

A befőttet azonnal megőrzésre és elemzésre küldték, miután a folyékony tartalmat az üveg védelme érdekében eltávolították, így az 200 év óta most először kapott levegőt. A régészek szerint a lelet jelentős és nem csak azért, mert épen került elő, lezárt üvegekben, de azért is, mert olyan szerves anyagot tartalmaz, amely értékes betekintést nyújthat a Mount Vernon 18. századi életébe. A kutatók most alig várják az elemzés eredményeit.

Fotó: Mount Vernon Ladies’ Association

Virginia ismert a cseresznyefáiról, a cseresznyevirágzásról. Fennmaradtak a 18. századból feljegyzések a gyümölcsök tartósításáról, ezek egyike a szárítás, amikor egy száraz üvegbe tették a bogyósgyümölcsűeket, a palackot bedugaszolták, majd elföldelték.

Ezek a cseresznyével teli üvegek nem csak a 18. századi kulináris ízlés bizonyítékai, de azon emberekről is információt szolgáltatnak, akik Mount Vernon ültetvényein éltek és dolgoztak.

George Washington, Amerika első elnökének halálakor Mount Vernonban 317 rabszolga élt. Csak maga Washington 123-nak volt a tulajdonosa, a többi pedig felesége első férjének a hagyatékát képezte. Washington maga is büntetésből korbácsoltatta a rabszolgákat, elválasztotta őket a családjuktól és megkerülte azokat a törvényeket, amelyek lehetővé tették a felszabadítást sikeres szökés esetén.

A tartósított cseresznyét szinte biztosan a rabszolgák szedték és tették üvegbe. Jóval több, mint egy lelet, egy olyan gazdasági modellnek a bizonyítéka, amely az ingyenes munkára épült akkor, amikor a szabadság egy születő nemzet fő hívószavává vált.