Napi 3 bögrével.

A világ egyik legnépszerűbb itala a tea, egyes jelentések szerint a víz után rögtön a második helyen áll a fogyasztás mennyiségét tekintve. A teaivás szertartása számos kultúra szerves része, gondoljunk csak az angolok 5 órai teájára vagy ázsiai népek teaszertartására.

A tea amellett, hogy melegen tart vagy éppen hűsít, még finom és ráadásul egészséges is.

A zöld teát különösen ajánlatos fogyasztani, hiszen előállítása során a leveleket gőzölik, így magasabb koncentrációban maradnak meg benne az értékes antioxidánsok, azaz a polifenolok.

A tanulmányok szerint a jótékony hatások eléréséhez napi 3 csészényi, frissen főzött, lehetőleg házilag készített teát szükséges elkortyolgatnunk.

Nézzük, hogy milyen jótékony hatásokra számíthatunk:

A zöld tea segít megelőzni a szívbetegségek kialakulását.

Néhány tanulmány szerint a zöld teában található antioxidánsok segítenek a „rossz” koleszterin oxidációját blokkolni, ugyanakkor a „jó” koleszterin szintjét növelni, ami javítja az artériák működését, és védi a szív egészségét.

A zöld tea csökkenti a gyulladásokat.

A gyulladásgátló reakciókat stimulálja, így megnyugtatja a test immunrendszerét. Márpedig a gyulladásokat különböző daganatos betegségekkel, diabétesszel, reumás ízületi gyulladással, szívbetegségekkel hozzák összefüggésbe.

A zöld tea segíti a súlyvesztést.

A zöld tea ivása, illetve néhány esetben a zöld teapor fogyasztása egyes tanulmányok szerint hozzájárult a mérsékelt fogyáshoz, vélhetően erős antioxidáns és vizelethajtó tulajdonságai miatt.

Egyes daganatos betegségek esetében is jótékony hatással bírhat.

Klinikai tanulmányok szerint mind a fekete, mind a zöld tea segíthet meggátolni vagy megelőzni bizonyos daganatfajták kialakulását, vélhetően a polifenolok áldásos tevékenységének következtében. A zöld teának a vizsgálatok során a legnagyobb hatása az emlő-, prosztata-, hólyag- és bőrrák esetében volt. Más típusú tumoroknál azonban ellentmondásos eredmények születtek.

A zöld tea szerepet játszhat a szervezet glükózszintjének szabályozásában.

Egy amerikai tanulmány arról számolt be, hogy a zöld tea kivonatának napi szedése a határértékekkel rendelkező cukorbetegeknél volt kedvező hatású.

Ne feledjük, hogy mielőtt a zöld teát vagy bármilyen más gyógyhatású készítményt egészségügyi vagy gyógyászati célokra kezdenénk fogyasztani, konzultáljunk az orvosunkkal a módszer előnyeiről és esetleges hátrányairól!