Ahhoz, hogy egy kapcsolat hosszú távon is mindkét fél elégedettségére szolgáljon, tenni kell!

Nem kell feltétlen nagy dolgokra gondolni és lehozni a csillagokat is, pusztán a hozzáállásunkba kell beépíteni apróságokat, hogy sokáig boldogok lehessünk együtt. Párterapeuták és sok kutatás próbálja megérteni azt, hogy mitől is működik jól egy párkapcsolat, a levont tanulságokból látnak el tanácsokkal. A következő négy dolog nem teljesíthetetlen, viszont hozzásegíthet a tartós, közös boldogsághoz:

Fejezzük ki a csodálatunkat és vonzalmunkat!

Ok nélkül is, bármikor. A másik így érzi, hogy fontos számunkra, hogy értékes. Ne legyünk restek a tudtára adni, hogy mennyi mindent méltányolunk benne! Nem szabad alábecsülni az őszinte bókok hatalmát az évek múlásával sem, ne feledkezzünk el arról, hogy mit is szeretünk a másikban! Ez kimondva, leírva, vagy egy ölelésbe rejtve pozitív érzésekkel látja el mindkét felet.

Az elménkben is legyen helye a társunknak!

A hétköznapi kötelességek és esetleges hajsza mellett is különítsünk el számára a memóriánkból egy részt, ahol észben tartjuk a vele kapcsolatos dolgokat. Fontos dátumok, kedvenc ételek, számára jelentős események, emlékek, édes apróságok, mindaz, ami számára meghatározó bármilyen okból. Az odafigyelés, az intimitás a boldog párkapcsolat egyik alapköve.

Fogadjuk el, hogy befolyásoljuk egymást!

Nem hatalmat gyakorolunk, hanem hatunk egymásra, a kettő nem összekeverendő! Kompromisszumok és némi befolyás mindkét fél előnyére válik, ha egy csapatban játszanak egymásért, és nem egymás ellen. Nem uralkodni kell, hanem támogatni, nem behódolni, hanem együttműködni!

Valóban ismerjük meg a másik belső világát!

Azt, ami a kívülállók számára sokszor láthatatlan. Nem mindenki tudja könnyedén kifejezni az érzéseit, a vágyait, az álmait, olykor nehéz sebezhetővé válni bárki számára. Jó szándékkal, figyelemmel, odafordulással azonban megismerhetjük a másik lelkét is, amihez aztán úgy lehet kapcsolódni, hogy a kapcsolat valóban mély legyen és ezáltal boldog is.

Nem tűnnek ezek olyan nagy dolgoknak, de a válási statisztikákból kiindulva lehet, hogy mégis azok. Ez ne szegje senkinek a kedvét, egy próbát megér, hiszen ahogy Wilhelm Busch már korábban megírta:

“Szeretni és szeretve lenni a legnagyobb boldogság a világon.”

Forrás: Psychology Today