Omikron variáns.

Mintha sosem lenne vége a koronavírus járványnak, ismét rengetegen betegek és egyre több egészségügyi intézmény telik meg a fertőzöttekkel.

Magyarország 700-800 ezer adag, az új omikron variánsokra frissített Moderna oltóanyagot vásárolt, ami hamarosan elérhetővé válik a lakosság számára.

A vakcinát elsősorban azoknak ajánlják, akik a térítésmentes influenza-elleni oltásokra jogosultak, azaz a 60 éven felülieknek, a krónikus légzőszervi, szív-, érrendszeri, illetve anyagcsere-betegségben, veleszületett vagy szerzett immunhiányban szenvedőknek. Szintén térítésmentesen kérhetik az influenza-elleni vakcinát a várandós vagy a gyermekvállalást tervező nők, a tartós ápolási, illetve egyéb gondozó intézményben élők. A védőoltás javasolt az egészségügyben, illetve a szociális intézményekben dolgozóknak is.

A tájékoztatás szerint a kormány azért döntött a Moderna vakcina mellett, mert annak az ár-érték aránya tűnik a legjobbnak, és a hatásossága is kiemelkedő.

Eközben a Pfizer és a BioNTech pert indított a magyar állam ellen, mivel Magyarország 2022 novemberében az ukrajnai konfliktusra hivatkozva visszautasította a 2021-ben uniós keretszerződésben megrendelt hárommillió COVID-19 vakcina átvételét és kifizetését. A Pfizer a Népszava érdeklődésére azt írta, az eljárás előtt mindent megtettek, hogy megoldást találjanak az ügyben.

Forrás: nepszava.hu