Az óceánon átívelő barátság.
Geoff Banks az angliai Devonban él, Celesta Byrne pedig az amerikai New Jersey-ben. 1938-ban kezdtek levelezni egymással, amikor mindketten 16 évesek voltak.
Egy szokványos iskolai levelezőpartnerségként indult, életre szóló barátság lett belőle.
Egy tanulmányi program során kerültek kapcsolatba egymással, amelynek az volt a célja, hogy az amerikai és angol fiatalok közötti ismeretségeket erősítsék. Esetükben ez olyan jól sikerült, hogy 84 éve jönnek-mennek köztük a levelek. Még a II. világháború idején is kapcsolatban maradtak, noha Geoff, aki korábban mérnökként dolgozott, akkor a brit légierőnél szolgált szerelőként. Ezekben az években volt olyan időszak, amikor a harcok miatt átmenetileg akadozott a levélváltás és csak később érkeztek meg a borítékok.
Amikor a technológiai fejlődés őket is elérte, e-mailre váltottak, a férfinak ugyanis már a tollal való írás nehezen ment. Azóta pedig már az első zoom beszélgetésükön is túl vannak, ebben a fiatalok segítettek nekik.
1953-ban a férfi még egy újságcikket is küldött a nőnek II. Erzsébet koronázásról. Azóta már a rekorder királynő is elhunyt, de ők még mindig tudnak egymásról minden kis apróságot. Geoff szerint az asszony nagyon érdekes személyiség és rendkívül figyelmes, törődő is.
Személyesen egyébként csak 6 évtizednyi levelezés után, 2002-ban találkoztak, amikor Geoff karácsonykor New Yorkba repült.
Két évvel később újra összefutottak, amikor Celesta ebédre hívta meg barátját a New Jersey-i otthonába.
Különleges kapcsolatuk sosem kapott romantikus színezetet, még akkor sem, amikor Geoff felesége elhunyt 11 évvel ezelőtt. “Csak barátok vagyunk” – hangsúlyozza Celesta is.
Kiemelt kép: SWNS