Örök élet?
Létezik egy város Norvégiában, ahol tilos meghalni. A Spitzbergák fővárosa, a távoli Longyearbyen gyönyörű fekvése is vonzó lehet, de a települést még valami varázslatos, misztikus levegő is körüllengi. Mivel a városka jóval a sarkkörön túl helyezkedik el, október végétől február közepéig ún. sarkköri sötétség, április közepétől augusztus közepéig pedig sarkköri világosság uralkodik rajta.
Ezen a településen hivatalosan tiltva van, hogy örökre lehunyjuk a szemünket.
Az ok igen prózai: az örök tél birodalmában egyszerűen nem bomlanak le a holttestek, a talaj felső rétege állandóan fagyott (permafroszt). Az Északi-sark és Norvégia közt félúton fekvő földdarabon, a világ egyik legészakibb lakott településén hosszú hónapok telnek el anélkül, hogy kisütne a nap.
Még 1950-ben fedezték fel, hogy a korábban eltemetett halottak teste egyszerűen nem bomlik le a fagyott földben.
Emiatt hozták akkor a törvényt, amely szerint tilos meghalni a városban. Jó lenne persze örökké élni, de a valóságban ez úgy fest, hogy a nagyon beteg, nagyon idős embereket átszállítják a szárazföldre (biztosan semmi másra nem vágynak abban az állapotban, csak egy kis macerára…).
Nagy kockázata volt ugyanis annak, hogy a holttestek miatt különféle fertőzések léphetnek fel a településen.
A tudósok ki is mutatták, hogy mekkora: exhumálták az 1918-as spanyolnátha áldozatit. Sokkoló, de évtizedekkel később is élő vírusmintákat tudtak kimutatni belőlük.
Így tehát ha egész életedben ezen a földdarabon éltél, akkor sem kerülhetsz itt a földbe.
Nem elég, hogy a végedet járod, a körülötted lévők azon fognak ügyködni, hogy átvigyenek a norvég szárazföldre… Hasonlóképp, nem is születik itt senki, a mindenórás kismamáknak is a szárazföldre kell igyekezniük szülés előtt, hogy biztonságosabb körülmények között hozzák világra a gyermeküket, mivel a szigeten nincs erre felkészült kórház sem.
A temető már nem fogad új halottakat.
